2024. május 10. - Ármin, Pálma

Országos "orgazmusok" ideje

Nemzeti csúcs után most csütörtökön gazdasági csúcsot, majdan szombaton civil csúcsot fognak tartani kis hazánkban, a gazdasági helyzet megoldása érdekében. Ennyi orgazmus még egy férfinak is sok lenne egy időben, ráadásul ha így folytatódik, akkor számít
2008. november 12. szerda 07:03 - Pásztor Balázs
Politikai divat

Manapság divattá vált a hangzatos csúcsok megszervezése szinte minden, nagyobb horderejűnek számító ügyben. Sajnálatos módon számuk növekedésével együtt csökkent eredményességük, és ezáltal fontosságuk is. Hiába vesznek részt rajta mind az ügyben, mind nemzetközileg nagy tekintélyű politikusok és szakemberek, az eredményességet ez sem tudja növelni. Valami elromlott.

Újabb csúcs közeleg
Valószínűleg szintén szombaton tartják a G20-ak csúcsértekezletét a világválsággal kapcsolatban, ahol sok fontos kérdésre születhet válasz. Külön elnöki csúcstalálkozó is várható az eseményen, amelyen Dmitrij Medvegyev és Barack Obama találkozik.
A hazánkban tartott NATO-csúcs - ami a jövő évi főcsúcs előkészítését szolgálta - még az „elment” kategóriába tartozott, de a pénteken, a kongói helyzet ügyében megtartott ENSZ-csúcs már szinte eredmények nélkül zárult. De a hazánkban megrendezett nemzeti csúcs sem hozta el a megoldást, amire várunk - hisz akkor nem kéne további hegymászásokon részt vennünk.

Gazdasági csúcs

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök újabb, ezúttal gazdasági csúcs összehívását kezdeményezte. Csak kérdés, hogy minek, hisz az előző csúcs fő kérdése is a gazdaság volt, aminek sikere esetén nem kellene egy újabbat összehívni (balsikere esetén pedig szintén nem kéne még egyet erőltetni). Az indok a „válságos idők béli együttműködés és helyes viselkedés folytatása”, valamint a kormány kitartó kezdeményezési szándéka. Bár, valljuk be, ez is biceg kissé.



A csúcson - a tervek szerint - társadalmi partnerek, munkavállalók és munkáltatók, kamarák képviselői, parlamenti frakcióvezetők, valamint parlamenti pártok vezetői vennének részt. Az utolsó rész máris bebukott, ugyanis Orbán Viktor Fidesz elnök a miniszterelnök nyílt levele ellenére sem hajlandó részt venni a szervezkedésen, és a KDNP-vel együtt csak gazdasági bizottsági tagokat küld majd.

A csúcson várhatóan olyan vitatott intézkedéstervezeteket fognak boncolgatni, mint a kissé meredeknek hangzó „1000 milliárdos csomag”, vagy az IMF által kért kiadáscsökkentési és a mellé tervezett, egyelőre csak kérdőjelekben bővelkedő gazdasági program. De az ellenzékieknek is lehetőséget ad ismertetni a saját gazdasági csomagjukat (amennyiben van nekik). Természetesen az eredményesség ismét kérdéses, főleg a Fidesz szóvivőjének megjegyzése után: „a gazdasági csúcs nem lesz más, mint a gazdasági bizottság kibővített ülése, ami elég gyakori, bár eddig nem nevezték gazdasági csúcsnak.”.

Civil csúcs

A Magyar Szociális Fórum szociális kerekasztalt hív össze szombat reggelre, a Villányi úti konferencia központba, „Mit akar a magyar társadalom?” néven, magát Civil Nemzeti Csúcsként hirdetve. Az összeülés célja elviekben a gazdasági válság hatásait és annak megoldását újratárgyalni úgy, hogy abból ne a szegényebb réteg húzza a legrövidebbet (hanem mondjuk az euro bevezetése), valamint társadalmi ellenállás szervezése a jelenlegi intézkedés(tervezet)ekkel szemben. Ennek okán várnak minden szakértőt vagy szervezetet amely „szabadon, közvetlenül és építő szellemben akar és tud konkrét kiutat mutatni a válságból a dolgozó társadalom javára”.

A résztvevők közt eddig nem tudni kik lesznek, de a három kezdeményező ( Jánosi Gábor, Simó Endre és Sipos József) biztosan jelen lesz. A csúcson egyébként nem lesznek előadások, hanem szervezeti és egyéni felszólalásokra alapoznak, amik 5-5 percben a főbb tennivalókra összpontosítva lesznek lerendezve. Három fő kérdést jelöltek meg ezzel kapcsolatban, amik a „Hogyan szervezzük meg a társadalmi ellenállást?”, „Milyen társadalompolitikai alternatívát akarunk a neoliberalizmussal szemben?”, „Milyen szerepet szánunk a Civil Nemzeti Csúcsnak a részvételi demokrácia új intézményeként?”, majd a tennivalókról határozatot hoznak (legalábbis a terv szerint).

Ám nagy kérdés, hogy ennek lesz-e bármilyen, kézzelfogható hatása. Ha megnézzük a címben szereplő „civil” és „nemzeti csúcs” szavakat, akkor joggal kételkedhetünk bárminemű eredményességben. Hisz a Tarka Magyarra százezres tömeget vártak, de a tízezer is alig gyűlt össze (ráadásul foganatja sem lett), és a Nemzeti Csúcs eredményességét vizsgálva is hasonló következményeket kaphatunk.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását