2024. május 8. - Mihály

Még tízmilliárd kellene

Jövőre a gyógyító munkára további tízmilliárd forintra lenne szükség a költségvetésben, és a közvetlenül a betegágy mellett foglalkoztatott ápolókat speciális pótlékkal kellene díjazni - mondta Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szo
2008. november 12. szerda 15:44 - Hírextra
Abban bízom, hogy összességében a gyógyító munka költségeit még a jövő év során egy tízmilliárd forint körüli összeggel meg tudjuk emelni - közölte a kormánypárti politikus.

Hozzátette: ebből a tízmilliárdból hárommilliárd átcsoportosítását támogatta szerdán az egészségügyi bizottság, egyetértésben a kormánnyal. Megjegyezte: ezt az összeget a Miniszterelnöki Hivatal költségvetéséből csoportosítják át a gyógyító kasszába.

Kökény Mihály azt mondta, az egészségügy működőképessége szempontjából arra mindenképpen szükség lenne, hogy a közvetlenül a betegágy mellett, több műszakban foglalkoztatott ápolóknak valamilyen támogatást, speciális pótlékot adjanak. Erről még folyik a gondolkodás - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy mi lenne a plusz tízmilliárdos forint forrása, a bizottsági elnök kifejtette: részben átcsoportosítással oldanák meg, de szerinte az év során egyéb lehetőségek is megnyílhatnak.

Kökény Mihály kitért arra, hogy a pénzügyi válság miatt annyi változás van a korábban reálértéket tartó egészségügyi finanszírozásban, hogy nem lesz lehetőség bérnövekedésre és a 13. havi fizetés biztosítására. Szerinte ezeket leszámítva nincs az egészségügyet érintő más elvonás.

Mint fogalmazott, a stabilitásért valamilyen áldozatot az egészségügyben is hozni kell.
Kökény Mihály elmondta, hogy a Fidesz 70 milliárd forintos módosító csomagot akart "átnyomni" a bizottságon az egészségügy számára, és az ellenzéki párt adócsökkentést is akar. A szocialista politikus szerint a hét folyamán tartott egészségügyi bizottsági üléseken az derült ki, a Fidesz a partnerséget úgy képzeli el, hogy minden javaslatot, amit tesz, azt az MSZP-nek el kell fogadnia.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását