2024. május 10. - Ármin, Pálma

Közös nyilatkozat születhet a kormányfői találkozón

Közös nyilatkozatot fogadhat el a kisebbségekről és a nacionalizmusról a magyar és a szlovák kormányfő a szombati találkozón - mondta Göncz Kinga külügyminiszter kedden Budapesten az MTI-nek.
2008. november 11. kedd 17:41 - Hírextra
"Felmerült, hogy legyen egy közös nyilatkozat azokban a kérdésekben, amelyek a kisebbségeket, a nacionalizmust érintik. Dolgoznunk kell ezen, intenzív munka kezdődik ez ügyben" - mondta Göncz Kinga az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülése után az MTI-nek.

Egyelőre nem lehet pontosan tudni, mi lesz a nyilatkozat szövege, a szlovák és a magyar diplomaták most készítik elő a dokumentumot - jelentette ki a tárcavezető.

A szlovák kormány, a szlovák politikusok fontosnak tartják, hogy elinduljon a párbeszéd, erre Magyarországnak is reagálnia kell. Remélhetőleg a szombati miniszterelnöki találkozón előrelépés történik az ügyben. Egyik félnek sem jó, ha problémáink nemzetközi színtérre kerülnek - tette hozzá.

A magyar külügyminiszter kedden a külügyi bizottság ülésén arról is beszélt, hogy Budapest azt szeretné, ha a találkozóig befejeződne a dunaszerdahelyi eseményekkel kapcsolatos vizsgálat.
Magyarszág álláspontja szerint alapvető szükséglet, hogy egy közösségnek ne kelljen félnie. A szlovák kormánynak legitim partnerként kellene elfogadnia a Magyar Koalíció Pártját, mint a szlovákiai magyar kisebbség képviselőjét. A kisebbségi status quónak fenn kell maradnia Szlovákiában. A szlovákiai magyaroknak pedig biztosítani kell azt a jogát, hogy határokon átnyúló kapcsolatokat alakítson ki - fűzte hozzá.

Göncz Kinga szerint az utóbbi időben súlyosbodott a helyzet a magyar-szlovák kapcsolatokban és kialakult annak a veszélye, hogy a szélsőségesek határozzák majd meg a viszonyt.

A szlovák-magyar kapcsolatok alapvető problémája, hogy egy szélsőséges, nacionalista párt tagja a szlovák kormánynak. Magyarországnak így folyamatos konfliktuskezelésre kell felkészülnie - mondta a külügyminiszter.

Németh Zsolt (Fidesz) bizottsági elnöknek a Szlovákiával kapcsolatos tervezett parlamenti politikai nyilatkozatra vonatkozó kérdésére, Göncz Kinga azt mondta, ebben a helyzetben nem lenne szerencsés kiadni olyan parlamenti nyilatkozatot, amely tételesen felsorolja a konfliktusokat.

A november 15-i miniszterelnöki találkozót követően Ján Kubis szlovák külügyminiszter december közepén Magyarországra látogat - mondta a tárcavezető.

A kormányszóvivő kedden délelőtt jelentette be, hogy a szlovák és a magyar kormányfő szombaton találkozik Komáromban és Révkomáromban (Komarno).
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását