2024. május 6. - Ivett, Frida

Hiller: aktív tagjai leszünk Európai Felsőoktatási Térségnek

Magyarország eddig is aktív tagja volt és a jövőben is az marad az Európai Felsőoktatási Térségnek (EFT)- mondta Hiller István a Bologna-szeminárium zárónapján kedden, Budapesten.Az oktatási tárca vezetője kiemelte: az EFT a nemzetközi felsőoktatásban meg
2008. november 11. kedd 10:40 - Hírextra
A miniszter a pozitívumok között említette az átjárhatóságot, a mobilitást és a nemzetközi összehasonlíthatóságot. Ugyanakkor - jegyezte meg - nyolc évvel a Bologna-folyamat elindítása után már vannak olyan tapasztalatok, amelyek bizonyos kérdéseket vetnek fel.

Hiller István szerint a Bologna-folyamat országainak foglalkozniuk kell azzal a kérdéssel, hogy az alapképzést elvégzők milyen eséllyel indulnak a munkaerőpiacon, illetve ha valaki később kíván a felsőoktatásba, mesterképzésbe visszatérni, azt milyen körülmények között teheti meg.
A miniszter kitért arra is, hogy az agyelszívás ma már nem csupán nyugati irányba hat, hanem a délkelet-ázsiai térség felé is irányul.

A hétfőn kezdődött Bologna-szemináriumon szociális kérdések, többek között a felsőoktatási intézmények esélyteremtő törekvései, a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásának lehetőségei, ösztöndíjkérdések és akadálymentesítés szerepel a napirenden.

A 17 országból érkezett mintegy 120 résztvevő három munkacsoportban vizsgálja a hallgatóközpontú oktatás megvalósításának lehetőségeit, az egyes országok gyakorlatát.

Kiemelt figyelmet szentelnek Írország nemrég elfogadott, a felsőoktatáshoz való hozzáférés javítását célzó stratégiájának, de bemutatják a Romaversitas programot is.

A tanácskozáson részt vesznek az Európai Rektori Konferencia és hallgatói szervezetek képviselői is. Az itt megfogalmazott ajánlások várhatóan bekerülnek a miniszterek 2009-es leuveni nyilatkozatába.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását