2020. szeptember 26. - Jusztina

A rendőrség vizsgálja az oknyomozó riportert

Rabosították az RTL Klub munkatársát az uniós mozgássérült parkoló igazolványok hamisításáról készített riportja kapcsán a BRFK-n kedden. Polgár Géza riporter Budapesten, a Gyorskocsi utcában a rendőrségi nyilvántartásba vétel után újságíróknak elmondta:
2008. november 11. kedd 10:33 - Hírextra
A riportert a rendőrség bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsította meg néhány napja.Az eset előzményeihez tartozik, hogy Polgár Géza még a februárban sugárzott riport elkészítése előtt több ízben felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, és elmondta, hogy az uniós rokkant igazolványokkal kapcsolatos visszaélésekről szeretne oknyomozó riportot készíteni.

Ezt követően a riporter több hónapos előkészület után talált közvetítőt, akinek a segítségével egy önkormányzati ügyintéző kiadta neki a hamis igazolványt.

A közvetítőnek 15 ezer forintot kellett adnia a közreműködésért, 15 ezret a hamis orvosi papírokért, továbbá 15 ezer forintot a hamis igazolványt kiadó önkormányzati hivatalnoknak.

Polgár Géza tudomása szerint az ő ügye az első ilyen jellegű eljárás, amely azonban nemcsak ellene, hanem más személyek ellen is folyik. Várhatóan a napokban szembesítik a közvetítővel és az önkormányzati ügyintézővel.

Egyébként még a riport közlése előtt Polgár Géza feljelentést tett az ügyben, hamis igazolványát és a riporttal kapcsolatos dokumentumait, rejtett kamerás felvételeit átadta a rendőrségnek.

A riportert előbb tanúként hallgatták meg az ügyben, majd a múlt héten gyanúsítottként. Ez ellen panasszal panasszal élt, és kérte a nyomozás vele szembeni megszűntetését azért, mert álláspontja szerint cselekményének hiányzik a társadalomra való veszélyessége, és így nem is lehet bűncselekmény.

Megjegyezte, hogy korábban az illetékes rendőri vezetők azt közölték vele: nekik nincs emberük az efféle cselekmények üldözésére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását