2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A korrupció besúgója jutalmat kapna

Egy nagyobb közbeszerzésnél az esetleges korrupció leleplezésével sok milliárd forintot lehet megtakarítani, a készülő korrupcióellenes stratégia szerint viszont ebből néhány százalékra maga a korrupció felfedője tarthat igényt - írta a keddi Népszabadság
2008. november 11. kedd 06:37 - Hírextra
A hónap végén a kormány elé kerülő korrupcióellenes intézkedési tervnek erről a részéről Kondorosi Ferenc, az Új rend kormánybiztosa a lapnak elmondta: az intézmény lényegét érti félre, aki ezzel kapcsolatban valamiféle "vérdíjra" gondol.

Mint hangsúlyozta, a korrupciós jelenségeket felfedő személyeket védelemben kell részesíteni, és ennek része lehet az is, hogy viszonylagos anyagi biztonságot teremtsenek a számukra. Aki ugyanis a saját környezetében tapasztalt vesztegetést tár fel, a legjobb esetben is a saját hivatali vagy vállalati előmenetelét teszi kockára.

A lap emlékeztet arra, hogy a miniszterelnök nemrégiben "brutális és a magyar jogrendszerben szokatlan" korrupcióellenes csomag kidolgozására tett javaslatot. Ennek részeként átvennék azt az amerikai gyakorlatot, amely szerint a bejelentő részesedhet abból a pénzből, ami a vesztegetés meghiúsítása révén az államhoz befolyik, illetve amit megtakarítanak.

Az államtitkár felvetésünkre kijelentette: korábban nem kis szkepticizmussal fogadták a vádalku, majd az óvadék bevezetését, és mára mindkettő jól működik. Ugyanez volt a helyzet a büntetőügyekben alkalmazható mediáció esetén, amelynek keretében a tettes jóvátételt fizethet az áldozatnak.
A bevált nyomravezetői díj pedig kifejezetten hasonlatos a korrupciós ügyek bejelentőinek tervezett "részesedéséhez" - olvasható a lapban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását