2024. április 19. - Emma

Kovács Katalin a Domino Honvédban folytatja

A Domino Honvédban és Csipes Ferenc irányításával készül fel a következő évek világversenyeire Kovács Katalin kétszeres olimpiai bajnok kajakos, aki ismét megerősítette, hogy a 2012-es londoni ötkarikás játékokig folytatja a pályafutását.
2008. november 10. hétfő 13:46 - Hírextra
A 23-szoros világbajnok, 32 éves klasszis hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: miután eddigi klubja, az MTK nem kívánta meghosszabbítani december 31-én lejáró szerződését, új csapat után kellett néznie, s bár több egyesület - így a Janics Natasát is foglalkoztató Démász-Szeged - is érdeklődött iránta, ő végül a Honvéd mellett döntött, amelynek szakosztály-igazgatója a négyesben kétszeres olimpiai aranyérmes Horváth Gábor.

"Ő nagyon jól átlátja a sportág helyzetét és tudja, hogy egy sportolónak mire van szüksége. Budapesti vagyok és budapestiként is szeretnék versenyezni, s a Honvéd az egyik olyan fővárosi klub, ahol számomra megfelelő a szakmai színvonal.

Az edzőm Csipes Ferenc lesz, aki utánpótlás szinten már bizonyított. Reméljük, egy úgymond érettebb szinten is sikeresek leszünk" - jelentette be Kovács, aki négy évre kötelezi el magát a fővárosi klubhoz. Hozzátette: a téli alapozást Budapesten, a Pekingben vele együtt négyesben ezüstérmes Kozák Danutával és Szabó Gabriellával végzi el, majd a vízi felkészülést már a negyedik taggal, egyben párostársával, Janiccsal és utóbbi új edzőjével, Kovács Lászlóval egyeztetve képzeli el.

"Négy éve egyszer már felvetődött a közös munka gondolata, akkor azonban nem lett belőle semmi, most jött el az idő. Olimpiai és világbajnokként ismerem egy versenyző lelkivilágát, rezdüléseit és nagyon bízom benne, hogy sikeresek leszünk együtt" - fogalmazott Csipes, aki nyolc éve edzősködik, s azóta 17 aranyérmet szerzett tanítványaival a különböző utánpótlás világversenyeken.

Kovács Katalin 13 év közös munka után májusban távozott korábbi edzőjétől, Fábiánné Rozsnyói Katalintól, majd a pekingi játékokra - ahol egy-egy arany- és ezüstérmet, valamint negyedik helyet ért el - Sári Nándor készítette fel, ez az együttműködés azonban az olimpia után véget ért. Az MTK azért nem hosszabbít vele szerződést, mert a válogatókon nem klubtársaival ült egy hajóba, s ezzel az egyesület megítélése szerint cserbenhagyta az MTK-t.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását