2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Indíték nélküli kettős emberölés

A rendőrség még mindig nem tudja, mi lehetett annak a kettős gyilkosságnak az indítéka, amelynek elkövetője, egy nyolcéves gyerek agyonlőtte apját és egy másik férfit Arizona állam egyik településén.
2008. november 10. hétfő 17:20 - Hírextra
Az már kiderült, hogy a gyermek apja, aki vadászcsaládból származott, azt akarta, hogy fia ne féljen a fegyverektől, ezért puskával lőni tanította a fiút.

A Phoenixtől 275 km fekvő négyezres lélekszámú St. Johns rendőrfőnöke, Roy Melnick elmondta, a fiú először tagadta, hogy köze lenne a kettős gyilkossághoz, de később bevallotta az emberölést, és azt mondta, előre megfontolt szándékból követte el.

A gyermek ügyvédje kifogásolta, hogy a rendőrség úgy hallgatta ki a gyereket, hogy sem hozzátartozója, sem ügyvéd nem volt jelen, és a jogairól sem világosították fel. A fiút egy fiatalkorúak számára fenntartott fogdában őrzik.

Arizona törvényei engedélyezik a vádemelést egy nyolcadik évét betöltött gyermek ellen, ha bűnt követett el.

Az FBI statisztikái szerint ritkán követnek el gyilkosságot tizenegy évesnél fiatalabb gyermekek. 2003-2005 között évente három eset fordult elő, azt megelőzően, 2002-ben tizenöt. Ennél frissebb adatok nem állnak rendelkezésre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását