2024. április 20. - Tivadar

Viszlát Iván!

25 év zenélés, 1 rendszerváltás, megannyi koncert. Az Auróra itthon és külföldön egyaránt öregbíti a hazai rockélet hírnevét. A Pont FM rádió Rocközön című műsorának vendége Vigi és KisB voltak.
2008. november 7. péntek 16:59 - Molnár Miklós
Nemrég jelent meg a 25 éves jubileumi albumotok.

KisB: Nem biztos, hogy pont nekem kéne erről beszélni, mert én „csak” tizedik éve vagyok a zenekarban.

Ahogy mondtad, 25 éves a zenekar. Ez sorban a 14 lemezünk. A hosszú évek alatt természetesen voltak válogatásaink is, illetve koprodukcióink más zenekarokkal. Ez az önálló album négy év hallgatás után látott napvilágot.

25 év hosszú idő, ha tízről beszélek, az is éppen elég. Nagyon sok minden történt. Aki nyomon követi a munkásságunkat, az tudja, hogy új dobossal vettük fel az új lemezt. Vigi fia, Norbi ült a hangszer mögött. Ez egy viszonylag erőteljes, de mégis dallamos album lett.

Ezen a lemezen a fúvósok is helyet kaptak. Ez is tükrözi, hogy volt némi változás a zenekarban, elsősorban zeneileg.

KisB: Annyiban volt változás, hogy jó néhány éve nem szerepeltettünk egyéb hangszereket a nótáinkban. Most ismét teret kapott egy trombita. Mindenki döntse el saját maga, hogy kinek mennyire tetszik.

Vigi: A Meddig tart című albumunk volt az előző, az jelentett egy olyan kihagyást, aminél nem tettünk fel fúvóst a lemezre, egyszerűen nem illeszkedett bele. Akkor sokan hiányolták, de nem akartunk csak azért egy trombitás számot feltenni, hogy ott legyen, mert nem illett volna bele az egész képbe.

Ezen a lemezen dallamosabb nóták találhatóak, és egy számban a trombita is helyet kapott.

25 év mégiscsak egy hosszú idő, amit nem könnyű együtt eltölteni. Nektek mégis ment, egyértelmű, hogy az Auróra egy sikeres zenekar. Hogy álltok koncertekkel?

Vigi: Azért is mondanám sikeresnek a zenekart, mert ’89 környékén, amikor a toppon voltunk, olyan üzenettel álltunk elő, ami mindenkit érdekelt. Abban az időben nem nagyon mertek ilyenekről énekelni. Pusztai Zoli megírta a Viszlát Iván szövegét, és amikor elolvastuk, azt mondtuk, hogy ez így rendben van, de ki fogja elénekelni?

Spontán, mindenféle hatásvadász hátsó szándék nélkül vittük végig ezt a dolgot, és ez hozta meg azt a sikert a zenekarnak, ami tényleg az eddigi pályafutásunk csúcsa volt.

Ma azt érzem sikernek, hogy évente mintegy 80 koncertet adunk szerte Európában.

KisB: Hál’ Istennek nincs hiány koncertekben, és mindegyik egy olyan élményt ad, ami inspirál és biztosít minket arról, hogy ne hagyjuk abba.

Vigi: Nekünk azok a sikeres dolgok, hogy olyan helyekre jutunk ki (pl. Norvégia, vagy Dublin), ahova turistaként csak nagyon drágán mehetnénk el. Ott adunk egy, vagy két koncertet és jól érezzük magunkat.

KisB: Ne felejtsük el, hogy nem csak külföldi koncertjeink vannak, hanem Magyarországon is sokszor lépünk fel, most hétvégén is például Szekszárdon, illetve Maglódon játszunk. Ez is az őszi lemezbemutató koncertsorozatunk egyik állomása, amin a Tűréshatáron túlt mutatjuk be.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását