2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tizenhárom pályázat kapitányi posztra

Mindhárom eddigi kapitány - Kulcsár Győző (párbajtőr), Nébald György (kard) és Bernát Zoltán (tőr) - benyújtotta pályázatát a Magyar Vívószövetségnek (MVSZ).
2008. november 4. kedd 13:13 - Hírextra
A kapitányi posztra összesen 13-an jelentkeztek, közöttük ott van a tokiói olimpián kard egyéniben aranyérmes Pézsa Tibor - Nébald korábbi edzője -, valamint Szekeres Pál, a legeredményesebb magyar paralimpikon is.

A pályázatokat múlt hét péntekig kellett leadni, az előkészítő bizottság ügyvéd jelenlétében kedd délelőtt bontotta fel a zárt borítékokat.

A párbajtőr kapitányi posztra Kulcsár mellett, a versenyzéstől a közelmúltban visszavonult, csapatban kétszeres olimpiai ezüstérmes, egyéni Európa-bajnok, kétszeres csapatvilágbajnok Kovács Iván, a Honvéd vívószakosztályában évek óta tevékenykedő, öttusázó olimpiai bajnok Móna István - aki a párbajtőr szakágat korábban menedzserként irányította -, a régóta külföldön, Németországban, illetve Kanadában edzősködő Salamon Gábor és a válogatottak sorát edző Udvarhelyi Gábor kandidált.

A kardozók szakvezetőjének Nébaldon és Pézsán kívül Kovács Tamás korábbi szövetségi kapitány, technikai igazgató, a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi sportigazgatója, valamint az aktív trénerként tevékenykedő Bódy István és Gergácz László jelentkezett.

A tőrözők irányítását Bernát és Szekeres mellett a hosszú ideig Olaszországban edzősködő Gyarmati Béla vállalná.

Az MVSZ tájékoztatása szerint az előkészítő bizottság legközelebb november 18-án ülésezik, akkor állapítja meg, hogy eredményes volt-e a pályázat, illetve rangsort állít fel a szövetség elnöksége számára, amely november 30-ig hozza meg döntését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását