2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A budapesti fürdők kiszervezhetik működési feladataikat

Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága keddi zárt ülésén a Budapest Gyógyfürdői Zrt. kiszervezési javaslatát és hozzájárult ahhoz, hogy a mosodai, varrodai, a karbantartási és a műszaki üzemeltetési feladatokra közbeszerzést írjanak ki - kö
2008. november 4. kedd 18:17 - Hírextra
A politikusok elmondták, hogy a Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztést az ellenzék nem szavazta meg. Somlyódy Csaba (MSZP) bizottsági elnök az MTI megkeresésére nem reagált, Székely Gábor (SZDSZ) alelnök pedig csak a határozatot ismertette. Bagdy Gábor (KDNP), Hutiray Gyula (Fidesz), Csatlós Csaba (MDF) és Wieszt János (MSZP) viszont elmondta, hogy döntően a júniusban átdolgozásra visszaadott előterjesztés került újból a testület elé.

A politikusok felidézték, hogy a nyáron nyilvános ülésen tárgyalt kiszervezési javaslat szerint évi 1,6 milliárd forint értékű tevékenységet szerveznének ki öt évre. Ez 300 fős létszámleépítéssel és évi 200 millió forint körüli megtakarítással járna. A kiszervezendő dolgozók egy részét a tendernyertes cégeknek továbbra is foglalkoztatniuk kellene.

Bagdy Gábor leszögezte, hogy ez a kiszervezési ügy könnyen úgy végződhet, mint a BKV balul sikerült busztendere. Részletek közlése nélkül megjegyezte, hogy versenyt korlátozó feltételek szerepelnek a közbeszerzési kiírásban. Hozzátette, hogy ismeretei szerint a hibás eljárás miatt a cégnek meg kellett ismételnie a beléptető rendszerre kiírt közbeszerzést. Ez alapján a korábban 2007-re ígért időpont helyett csak 2009-ben valósulhat meg az új beléptető rendszer.

Érdekesnek tartják az ellenzéki politikusok azt is, hogy indokolás nélkül úgy írnak ki ötéves kiszervezést, hogy három év már a választásokat követő időszakra esik. Az ellenzékiekhez hasonlóan a szocialista politikus is hiányolta: a bizottság elé került anyag nem ad választ arra, hogy miként hasznosítják majd a kiszervezendő tevékenységeknek jelenleg helyet biztosító területeket. Nem tudták meg az anyagból azt sem, hogy a megszűnő tevékenységek helyére szánt új profilok kialakítását ki finanszírozza, maradnak-e a cégnél ezek a területek vagy bérbe adják azokat.

Hutiray Gyula úgy vélte, hogy a hiányosságok miatt az előterjesztés alkalmatlan volt a felelős döntéshozatalra, de még a tárgyalásra is. Csatlós Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a műszaki üzemeltetés több mint 60 százaléka már jelenleg is ki van szervezve. Wiesz János fontosnak tartotta azt, hogy a szakbizottság monitoringszerűen folyamatosan kísérje figyelemmel a kiszervezési eljárást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását