2024. május 9. - Gergely

Másodszor is elrepült a Merkúr mellett a MESSENGER

Másodszor is elrepült a Merkúr mellett a MESSENGER amerikai űrszonda, miközben 200 kilométerre közelítette meg a bolygót.
2008. október 30. csütörtök 15:29 - Hírextra
A szonda először január 14-én férkőzött a Merkúr közelébe. Az akkor hazaküldött felvételei, illetve a most továbbított mintegy 1200 fényképe és a Mariner-10-es űrszonda által még 1974-75-ben készített felvételek alapján az űrkutatók immár a Merkúr felszínének 95 százalékát ismerhették meg. A MESSENGER tudományos műszerei kifogástalanul működtek miközben a szonda óránkénti 23 ezer 818 kilométeres sebességgel süvített el a Naprendszer legkisebb bolygójának az egyenlítői vidéke fölött. Az űreszköz nem csak felszíni alakzatokról készített felvételeket, hanem méréseket végzett az égitest rendkívül ritka légkörének összetevőiről is.

Az eddig készített fotók alapján a tudósok már bizonyosak abban, hogy a felszín majd négymilliárd évvel ezelőtti kialakulásában a vulkáni tevékenység játszotta a főszerepet. A Merkúr felszínén sok helyen mutatkoznak vulkanikus síkságok, amelyek egyenletesen oszlanak el, vagyis nem koncentrálódnak egy-egy kiterjedtebb területre. Ebben a tekintetben nagyon is eltér a Holdtól és a Marstól.

A légköri mérések kimutatták, hogy magnézium is van a Merkúr exoszférájában, azaz a légkör legfelsőbb rétegében és ez a kémiai elem a felszínből áramlik ki.

A MESSENGER még egyszer, jövő szeptemberben suhan el a bolygó mellett, majd 2011-ben Merkúr körüli pályára áll.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását