2024. május 6. - Ivett, Frida

Már két-három éves korban elkezdődhet az elhízás

Az elhízott tizenéves gyerekek súlytöbblete két-három éves korukban kezd fölrakódni, vagyis a felnőttkori kövérség már gyermekkorban elkezdődik. A finn STRIP-tanulmány eredményeit a gyerekgyógyászat legtekintélyesebb szakfolyóirata, a Pediatrics közölte.
2008. október 29. szerda 07:42 - Hírextra
A jómódú országokban mind több az elhízott gyermek és a súlytöbblettel küzdő felnőttek gondjai már évtizedekkel korábban is sejthetők. A finnországi vizsgálat során szülőknek és gyermekeiknek sorsát, testsúlyának alakulását követték 13 éven keresztül.

Hans Lagström és munkatársai ezernél több gyereket soroltak be a STRIP-tanulmányba. A kutatás célja, hogy választ találjanak arra, miképpen lehet kedvező irányba mozdítani a finn gyerekek szív- és érrendszeri kockázati tényezőit. Véletlenszerű kiválasztás szerint a szülők egyik csoportja évente két alkalommal részletes, elsősorban a zsírfogyasztásra vonatkozó tanácsadásban vett részt, a többi szülőt ilyen táplálkozási oktatásra nem hívták be.

Mind a gyerekekeket, mind a szülőket évente gondosan megvizsgálták, külön figyelmet fordítva testsúlyuk alakulására. A fiatalok állapotát hét hónapostól 13 éves korukig követték nyomon.
A tapasztalatok szerint a duci tizenévesek két-három esztendős koruktól kezdtek gyorsabban hízni, mint karcsú társaik. A kislányok ötéves korukban váltak értékelhetően kövérré, a fiúk később, általában nyolcadik életévük után. Itt is érvényesült a nemzetközileg már ismert összefüggés: az elhízó gyerekek általában kövér szülők gyermekei.

A munkacsoport vezetője emlékeztet arra, hogy azok a felnőttek, akik már tizenévesen túlsúlyosak voltak, következő évtizedeikben is gyakrabban bajlódnak táplálkozási és anyagcsere-betegségekkel, szívpanaszokkal, légzési zavarokkal, valamint béldaganatokkal, mint azok a kortársaik, akiknek nem volt és felnőttkorukban sincs súlytöbbletük.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását