2024. március 29. - Auguszta

A szocik elkezdték a szerecsenmosdatást

A nyugdíjasok kétharmadát nem, mintegy kilencszázezer nyugdíjast viszont hátrányosan érinthet a 13. havi nyugdíj 80 ezer forinton való maximálása - derült ki Lendvai Ildikónak, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szavaiból szerdán a Magyar Televízió Nap
2008. október 29. szerda 08:45 - Hírextra
A hárommillió nyugdíjas közül mintegy 2,1 milliónak a nyugdíja nem éri el az átlagnyugdíj összegét, a 80 ezer forintot, az ő életükben semmilyen változás nem történik - közölte a kormánypárti politikus.

Marad a 13. havi nyugdíj rendszere, mindenkinek kiviszi havonta a postás a nyugdíját, ebbe senki sem nyúl bele - hangsúlyozta a frakcióvezető, hozzátéve, hogy a 13. havi nyugdíjnak "lesz egy plafonja és lesz egy küszöbe".

A plafon, az átlagnyugdíj összege, 80 ezer forint. Ezt az öregségi nyugdíjasok közül az kaphatja meg, aki betöltötte a 62. évet, de ez a korhatár nem vonatkozik a rokkantnyugdíjasokra - magyarázta. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, az általa összehívott ötpárti egyeztetésen ezek mellett azt is mondta, hogy a kormány nem tud kötelezettséget vállalni a közszféra jövő évi béremelésére és a 13. havi bér automatikus kifizetésére.)

Lendvai Ildikó megerősítette, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt kérte, hogy Magyarország csak annyi kiadást tervezzen, amely a legrosszabb esetben befolyó bevételekből megvalósítható. "Nem diktálták, honnan vegyük el azt a kiadásmérséklést, az a magyar állam dolga" - mondta, megjegyezve, hogy ha bárkinek a javasoltaknál jobb, "fájdalommentesebb" ötlete van, boldogan fogadják.

A frakcióvezető elmondta, hogy Magyarország nem kizárólag a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) köt megállapodást, hanem az EU intézményeivel is, ami egyfajta garanciát jelent. A magyar garancia lényege ezentúl a konvergenciaprogram, és ezt a IMF is elégségesnek tartja, ezért nem szabott részletes feltételeket - fűzte hozzá.

Közölte, az IMF azt kérte azonban, hogy a legrosszabb variációra készüljön az ország, vagyis minél kisebb hiánnyal tervezzen és kiadásaiban mértéktartó legyen.

Az ország pénzügyi helyzetével összefüggő politikai következményt firtató kérdésre a frakcióvezető azt mondta, "a politikai következmény az, hogy most fütyülünk a népszerűségre. Nem az emberi sorsokra, de a népszerűségre igen, és vállaltuk azt a pártnak nem örömteli helyzetet, amiben vagyunk".

Egy másik kérdésre, miszerint miként gondolják, hogy ilyen hitelvesztéssel sikerül elfogadtatni ezt a csomagot, Lendvai Ildikó elmondta: az ország látja, mi történik a világban, hogy "a Wall Streetet, az amerikai bankrendszert nem Gyurcsány Ferenc omlasztotta össze". A magyarok többsége tudja, hogy világválság van, és tudja, hogy lépni kell - vélekedett.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását