2024. május 6. - Ivett, Frida

Két férfit köröz a rendőrség tömegverekedés miatt

Két férfit köröz a rendőrség a szombat hajnalban Kecskemét közigazgatási területéhez tartozó Hetényegyháza egyik szórakozóhelyén kitört tömegverekedés miatt, melynek során két embert életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba - közölte hétfőn az MTI
2008. október 27. hétfő 15:34 - Hírextra
Egy 45 éves kecskeméti férfit és 23 éves fiát keresi a rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a szórakozóhelyre támadó csapat tagjai voltak - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Nyíkos Tamás törzszászlós hozzátette: a két férfi szökésben van, a többi támadó azonosítása folyamatban van.

A két, kórházba szállított férfi közül az egyiket több szívtájéki szúrás ért, de hasi, illetve vágott sérülései is vannak, míg a másik férfi alhasi, valamint a homlokán szúrt sérülést szenvedett.

Az MTI információi szerint a bárdokkal, kardokkal és késekkel felfegyverkezett, többségében Örkényből érkezett csapat "leszámolás" miatt jött Kecskemétre. Előző este Kecskemét egyik belvárosi szórakozóhelyén négy kecskeméti és két örkényi férfi közötti nézeteltérés támadt, mert a félmeztelenül táncoló örkényi testvérpárra rászóltak. A vita "elrendezésére" a többségében örkényiekből álló csapat rövid időn belül Kecskemétre érkezett. Az örkényiek a Kecskemét és Hetényegyháza közötti út mellett található szórakozóhelyen szombat hajnalban találtak rá az esti "vitapartnerekre", majd egyszerűn megrohamozták a szórakozóhelyet, melynek biztonsági őrét azonnal megszúrták. A verekedés helyszínén az MTI-nek egy név nélkül nyilatkozó férfi elmondta, hogy a támadás nagyon gyorsan történt. A szórakozóhelyen a keresett embereken kívül még legalább húszan voltak, akik közül többen kisebb-nagyobb sérülést szenvedtek. A férfi tudomása szerint van olyan szúrt sérülést szenvedett férfi is, aki nem jelentkezik tanúnak.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök nagy erőkkel folytatják az életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását