2024. május 9. - Gergely

Nem éreznek hátrányos megkülönböztetést

Sem a békéscsabai, sem a tótkomlósi szlovák iskola vezetője nem érez hátrányos megkülönböztetést pályázataik elbírálásakor - a két igazgató ezt csütörtökön közölte az MTI-vel.
2008. október 16. csütörtök 20:22 - Hírextra
Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte a két igazgatót, hogy a TASR szlovák hírügynökség beszámolója szerint Ján Kubis szlovák külügyminiszter szerdán Brüsszelben azt mondta magyar kollégájának, Göncz Kingának: a békéscsabai és a tótkomlósi iskola sem kapott a Magyarországon elosztható uniós támogatásokból. Kubis erre azzal összefüggésben hivatkozott, hogy Magyarország választ vár arra, miért mellőzik Szlovákiában a magyar iskolákat az iskola-felújításokra fordítható EU-pénzek elosztásnál.

Pecsenya Edit, a békéscsabai Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium igazgatója a távirati iroda érdeklődésére elmondta: a tanintézmény az idén ugyan nem nyert egy európai uniós pályázaton, amelyet az iskola épületének felújítására adtak be, de nem gondolja, hogy ennek diszkrimináció lenne az oka. A pályázatnál az önrészt az intézményt fenntartó Országos Szlovák Önkormányzat és az épület tulajdonosa, Békéscsaba önkormányzata állta volna - tette hozzá.

Laukó Zsuzsanna, a tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda igazgatója azt mondta az MTI-nek, nem tud arról, hogy az iskola elesett volna bármilyen elosztható uniós támogatástól, hátrányos megkülönböztetésről a pályázatok elbírálásánál nincs tudomása

A szlovák és a magyar külügyminiszter szerdai brüsszeli tárgyalásán Göncz Kinga egyebek között felvetette, hogy a szlovákiai magyar iskolákat hátrányos megkülönböztetés éri a szlovákiai iskoláknak szánt EU-források elosztásánál. Értesülések szerint ugyanis a tizenegy fordulós pályázati folyamat negyedik fordulója után egy magyar-szlovák zeneiskola kivételével egyetlen magyar tannyelvű iskola sem kapott ezekből az uniós pénzekből. A szlovák fél erre úgy válaszolt, hogy még több pályázati forduló van hátra. Kubis ugyanakkor egyetértett azzal, hogy az illetékes kétoldalú vegyes bizottság tekintse át a pályázati ügyeket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását