2024. május 6. - Ivett, Frida

Kihejezett bizottsági ülés Ferihegyen

Újabb zajvédelmi intézkedéseket és keményebb szankciókat szorgalmaz az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottsága, amely még az idén kihelyezett ülést tart a Ferihegyi repülőtéren - mondta Gy. Németh Erzsébet, a testület szocialista elnök
2008. október 15. szerda 12:01 - Hírextra
Az önkormányzati bizottság a XVII. kerület kezdeményezésére tekintette át a Ferihegyi repülőtér okozta zajvédelmi és környezetszennyezési kérdéseket - közölte Gy. Németh Erzsébet a bizottság ülése után.
A testület elnöke elmondta: a bizottság szerint a felügyeleti szervek már eddig jelentős intézkedéseket hoztak ez ügyben. Mint mondta, továbbiakban is arra ösztönzik a hatóságokat, hogy az ellenőrzéseket szigorítsák, illetve a zajvédelmi bírságot megfelelő módon érvényesítsék.

Gy. Németh Erzsébet beszámolt arról, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Miniszter újabb szigorításokat tervez. Példaként említette az éjszakai repülések számának korlátozását, illetve zajcsökkentő technikai eljárások alkalmazását.

A bizottság vezetője azt mondta, arról is döntöttek, hogy még az idén kihelyezett ülést tartanak a Ferihegyi repülőtéren az érintett minisztériumok, a közlekedési, valamint a környezetvédelmi tárca, továbbá az érintett önkormányzatok vezetőinek meghívásával, mert a helyszínen szeretnének tájékozódni arról, hogyan lehet megoldani ezt a kérdést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását