2024. április 19. - Emma

Megrongáltak egy kápolnát

Megrongálták Szentgotthárd-Zsidán az 1957-ben meggyilkolt Brenner János káplán emlékére emelt kápolnát - tájékoztatta Rimfel Ferenc szentgotthárdi plébános hétfőn az MTI-t.
2008. október 13. hétfő 14:55 - Hírextra
A kápolna bejárati ajtajának üvegablakait betörték, a klinkertéglából épült lépcső egy részét pedig szétverték - mondta a plébános, hozzátéve: a kápolna azért lehetett a vandalizmus célpontja, mert kieső helyen, két erdő között helyezkedik el.

Mint felidézte, néhány évvel ezelőtt ismeretlenek "sátán, sátán, sátán" feliratot festettek a kápolna barna bejárati ajtóira félméteres fehér betűkkel; a feliratot az egyházközség rövid időn belül eltüntette.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Szalai Ferenc rendőr alezredes a mostani, múlt csütörtökön történt eset kapcsán az MTI-vel közölte: a kápolnában okozott anyagi kár mintegy százezer forintra tehető. Az ügyben rongálás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.

A szentgotthárd-zsidai kápolnában májustól októberig minden hónap 13-án engesztelő imanapot tartanak, s június 29-én minden évben itt mutatnak be szentmisét a szombathelyi egyházmegye újonnan felszentelt papjai.

Augusztusban befejeződött Brenner János boldoggá avatásának egyházmegyei szakasza, jelenleg a római szentté avatási kongregáció folytatja a vizsgálatot. A tavalyi évet Brenner János-emlékévvé nyilvánították a Szombathelyi Egyházmegyében, tízezrek imádkoztak a boldoggá avatás sikeréért.
Néhány héttel ezelőtt egy óvodát, egy általános iskolát és egy kollégiumot magában foglaló egyházmegyei intézményt neveztek el a mártír sorsú káplánról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását