2024. április 19. - Emma

Nekünk a világörökség sem elég jó

Nem egyszerű a hírt feldolgozni, de azért tegyünk egy próbát: néhány település azért akar kilépni a világörökség részének beválasztott tokaji borvidék közösségéből, mert fejlődni szeretne. Nálunk már a világörökség sem elég jó? Nem bizony, mert nem hoz el
2008. október 11. szombat 18:06 - Gedei Szilárd
Ezt ki is nyilatkoztatták ünnepi szóval az érintettek a keddi Népszabadságban, ahol Tállya, az egyik érintett település polgármestere konkrétan el is sírta bánatát, miszerint nem épülhetnek ipari üzemek Tokaj-Hegyalján, pedig azok létfontosságúak lennének a kistelepülések számára. Ugyanis azok nagyobb számban tudnának munkát biztosítani az ott élőknek, mint az egyébként preferált idegenforgalom, és a borászat. Ezért tehát azt fontolgatják, hogy kilépnek a tengernyi lehetőséggel kecsegtető világörökségi területből. Pedig Magyarországon nincs olyan temérdek sok hely, amely fenn van a világörökségi listán (a világban összesen 878 világörökségi helyszín van, ide kattintva letölthetnek egy térképet a listával).

Egy ország büszkesége és baja

A Világörökség magyar helyszínei
- Budapest Duna-parti látképe, a BudaiVárnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete (1987. Kulturális)
- Hollókő ófalu és táji környezete (1987. Kulturális)
- Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai (1995. Természeti)
- Az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és közvetlen természeti környezete (1996. Kulturális)
- Hortobágyi Nemzeti Park - Puszta (1999. Kulturális - kultúrtáj)
- Pécsi ókeresztény sírkamrák (2000. Kulturális)
- Fertő / Neusiedlersee kultúrtáj (2001. Kulturális - kultúrtáj)
- A tokaji történelmi borvidék (2002. Kulturális - kultúrtáj)
(vilagorokseg.hu)
A dilemma tehát roppant egyszerű. Van ugyanis egy szabályozás, amely valóban lecsökkenti a falvak lehetőségét, de korántsem olyan mértékben, mint ahogyan az a napilapban megjelent. Az ügy tehát azzal folytatódik, hogy végre a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is megszólal. Szerintük a Világörökség először is nem holmi regionális ügy, hanem az egész ország belső gondja: Magyarország értékeinek világörökségi elismerése, és – a világörökségi értékek megőrzésével – ezen elismerés fenntartása országos, nemzeti jelentőségű ügy. Miközben az értékek megóvása valóban jár bizonyos korlátozással is, a világörökségi elismerés mással nem pótolható ismertséget és vonzerőt biztosít, mégpedig nemcsak az adott helyszínek, de az egész ország számára is – mondta ki az erkölcsi ítéletet a hivatal.

Azt pedig, hogy ne lehetne fejleszteni, és hogy a világörökségben vállalt szerep miatt esnének el a települések a lehetőségtől egyértelműen cáfolta a KÖH. Szerintük az értékvédelem ugyanis nem jelenti azt, hogy a világörökségi területen ne lehetne akár nagyszabású fejlesztési programokat is megvalósítani, azt viszont igen, hogy ezeknek a fejlesztéseknek a világörökségi értékek megőrzésével összhangban kell megvalósulniuk. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közleményében olvashatjuk: az örökségi értékek hosszútávon fenntartható, fajlagosan sok emberi részvételt igénylő fejlesztések alapjául szolgálhatnak, és ez érvényes a Tokaji Történelmi Borvidék kultúrtáj világörökségi helyszínre is.

Mit tehetnek, ha nem kell nekik?

A Magyar Várományosi Listán szereplő helyszínek
* Tarnóc ősélőhely (Természeti)
2003-ban felterjesztve, felvételéről a döntés egyelőre elhalasztva
(eredeti név: Ipolytarnóc - ősmaradványok)
* A Komárom / Komarnoi erődrendszer (Kulturális)
szlovák-magyar közös felterjesztés
* "Dunakanyar kultúrtáj" (munkacím) (Kulturális - kultúrtáj)
a Visegrádi középkori királyi központ és vadászterület, illetve Esztergom középkori vára korábbi két várományosi helyszín összevonásával
* A Rózsadombi termál karszt területe (Természeti)
a meglévő Budapesti világörökségi helyszín kiterjesztéseként kerül majd felterjesztésre
* Lechner Ödön és kortársai, a magyar szecesszió (Kulturális)
a pontos lehatárolás folymatban van
* A Tihanyi félsziget, a Tapolcai-medence tanúhegyei és a Hévízi tó (Kultúrtáj)
a helyszín lehatárolása és kategóriája 2003-tól megváltozott, mivel két, közeli helyszínt csatoltak hozzá sorozatnevezéstként
* A római limes magyarországi szakasza (Kulturális)
nemzetközi sorozatjelölés részeként
* Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok (Kulturális - kultúrtáj)
* Tájház hálózat Magyarországon (Kulturális)
később átsorolásra kerülhet a "Szellemi örökség" (intangible heritage) Egyezmény körébe
* Az északkeleti Kárpát-medence fatemplomai (Kulturális)
(vilagorokseg.hu)
Ez mind szép, meg jó, de mégis mit lehet tenni, ha valamelyik település úgy dönt, mégis kilép a területből? Másrészt pedig: tudják-e egyáltalán, hogy melyek azok a pontos kötelezettségek, és a jogok, amik a világörökségbe való tartozással járnak? Nos, a világörökségi helyszíneken az értékvédelem és a szükséges fejlesztések összhangját az úgynevezett Kezelési Tervben rögzítettek végrehajtásával lehet és kell megteremteni.

Annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson, a KÖH is szükségesnek tartja a jelenlegi Kezelési Tervnek – az érintett szereplőkkel, így kiemelten az érintett önkormányzatokkal – közös áttekintését, szükség szerinti továbbfejlesztését; ezért a közeljövőben erre vonatkozóan helyszíni egyeztetés-sorozatot indít. Azaz összejönnek a környék polgármesterei, és meghallgatják, hogy milyen lehetőségeik vannak az egyedülálló lehetőségeik legteljesebb kihasználására. Amint a KÖH-től megtudtuk, a fejtágítás során várhatóan napirendre kerülnek a világörökségi helyszínek kezelésének szabályait is megerősíteni szándékozó, valamint az e helyszínekkel kapcsolatos új, részben finanszírozási jellegű eszközöket megfogalmazó készülő új jogi szabályozás szempontjai és lehetőségei is.

Törölhetik a listáról?

Ráadásul úgy néz ki, a kedves illetékesek nem is tudják, hogy ha sokáig veszekednek, és valóban önkényesen ki-kilépkednek a területből, az felettébb komoly következményekkel is járhat: Erre vonatkozóan azt kell tudni, hogy bármely világörökségi területnek, és különösen az úgynevezett „magterületének” egyoldalú csökkentése a teljes helyszínnek a Világörökség Listáról való törléséhez vezethet – tudtuk meg a KÖH-től. S hogy mennyire nem csak üres szavak vannak a szabály mögött, azt a következő példa nagyon szemléletesen mutatja. A Világörökség Bizottság tavaly Új-Zélandon, elfogadott egy döntést: az Ománban található Arab Nyársas-antilop Rezervátumot törölték a Világörökség Listáról, miután Omán jelentősen lecsökkentette a világörökségi területként nyilvántartott rezervátum területét.

Csak remélni tudjuk, hogy végül megtalálják a terület vezetői a legjobb megoldást, és hasonló szankció még csak szóba sem jön.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását