2024. május 7. - Gizella

MSZP-Kongresszus

Gyurcsány Ferenc a kormány nevében nemzeti csúcsértekezlet összehívását kezdeményezte szombaton az MSZP soron kívüli kongresszusán Budapesten; a kongresszusi küldöttek támogatták a csúcs összehívását és a 12 pontos gazdasági javaslatcsomagot.
2008. október 11. szombat 15:33 - Hírextra
A miniszterelnök, pártelnök azt mondta: a társadalmi-gazdasági csúcsértekezlet segítheti a nemzeti összefogást és ebben szükség van a közjogi méltóságok - köztük a köztársasági elnök és a házelnök - a frakciók, az országgyűlési bizottsági vezetők, az önkormányzati szövetségek, a szakszervezetek, a munkaadók képviselőinek részvételére valamint szakértők bevonására.

A kormányfő szerint a pénzügyi válságban a két legfontosabb feladat: rövid távon elhárítani a fenyegető veszélyt, majd megmutatni az utat. Ehhez azonban nemzeti összefogást kell teremteni. A jegybankelnökkel készített, 12 pontos javaslatcsomagban szereplő béremelés elhalasztásával összefüggésben azt mondta, az a helyzet, amiben van az ország, mértéktartásra kell, hogy késztessen a bértárgyalásokon.

Az MSZP és az SZDSZ közötti stratégiai együttműködés nemzeti érdek. Belátható időn belül a napi taktikai, rövid távú együttműködésnél mélyebb, közös cselekvésre van szükség a két párt között, és ezt már az MSZP többsége is belátta - mondta Gyurcsány Ferenc.

Vitányi Iván szerint elsősorban az SZDSZ-szel kell megegyezésre kell jutni, de nyitottnak kell lenni a konzervatív és a nemzeti erők irányában is, hiszen közösek az érdekek. Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője az SZDSZ-ről szólva azt mondta: a két pártnak együtt kell működne, mindegy, hogy ennek mi a konkrét formája. A frakcióvezető szerint elég a "haragszomrádból", van, ami fontosabb, mint a két párt önálló arca.

A kongresszuson a pénzügyi válság elhárításnak fontosságát hangsúlyozták a felszólalók. Veres János pénzügyminiszter a kormány által tervezett adócsökkentési csomag visszavonásáról úgy fogalmazott: ez a lépés most az ország érdeke. Kedvezőbb költségvetési egyenleg csak így érhető el.

Tabajdi Csaba, a szocialisták európai parlamenti delegációjának vezetője azt mondta, hogy az ország nem állhat le az uniós fejlesztésekkel, nemcsak a betétesek érdekeit kell védenie az államnak, hanem az európai fejlesztésekhez is biztosítania kell az önrészt.

A szocialisták átdolgozták az eredetileg a soron kívüli kongresszus elé terjesztett határozati javaslatot: a dokumentumból kikerült a miniszterelnök 2020-ig tartó megegyezést, politikai, társadalmi, gazdasági megállapodást javasló elképzelése, ehelyett a pénzügyi válság következtében kialakult helyzet illetve a kivédésére a miniszterelnök és a jegybankelnök által megfogalmazott 12 pontos intézkedéscsomag támogatása szerepel benne.

Az alig több mint három órán át tartó kongresszus kora délután ért véget.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását