2024. április 20. - Tivadar

"A hetedik te magad légy"?

Bár nagyberuházásai még el sem kezdődtek, Mészáros András főigazgatóval immár a hatodik vezető tisztségviselője távozott a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programnak. A baranyai megyeszékhelynek kevesebb, mint tizenöt hónapja maradt arra, h
2008. október 10. péntek 18:12 - Hírextra
A kormány 2005 októberében döntött arról, hogy Pécset javasolja 2010-re Európa Kulturális Fővárosának.

A városvezetés és a szakmai vezetés között azonban egyre erősebb ellentétek alakultak ki, emiatt 2006 júniusában lemondott tisztségéről Takáts József, Pécs kulturális főtanácsadója, majd tavaly februárban távozott Tarrósy István, a pécsi program szakmai vezetését ellátó Pécs2010 Menedzsment Központ igazgatója is.

"Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, miért mondtam le, azt mondanám, azért, mert egyre több jel mutatott arra, hogy ha meg is valósul valami a pályázatban foglaltakból, a pályázat szelleme nélkül fog megvalósulni, s ebben, mint a pályázat írója, már nem szeretnék részt venni" - indokolta döntését akkor Takáts József.

Tarrósy István lemondását az előkészítés folyamatában tapasztalható túlbürokratizált és centralista szemlélettel, az irányítás és a feladatkörök tisztázatlanságával magyarázta.
Gonda Tibor, Pécs szocialista alpolgármestere azt mondta, az esetleges irányítási problémák megoldódnak Kiss Tibor általános igazgatói kinevezésével. Kiss Tibor fél évig töltötte be a posztot, 2007 júniusában közös megegyezéssel felállt székéből.

A Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási programot is irányító szakember távozását túlzott elfoglaltságával indokolta, de hozzátette, hogy munkáját számos probléma is nehezítette, például az, hogy a város politikai vezetése nem volt egységes az EKF-program tekintetében, és a döntéseket sok vita hátráltatta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy bár a projektek elkészülhetnek 2010-re, nem ártana újragondolni a célokat. "Úgy érzem, kissé túlvállaltuk magunkat" - fogalmazott akkor az MTI-nek.

A baloldali-liberális többségű pécsi közgyűlés az év június 7-én Mészáros Andrást, a British American Tobacco Hungary kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatóját választotta Kiss Tibor utódjául, főigazgatói minőségben, remélve, hogy "a felkészült, széles látókörű, nagy tapasztalatokkal rendelkező szakember sikeresen fogja irányítani az EKF-program megvalósítását".

A testület egyúttal felmentette állásából az EKF-program építész igazgatóját, Freivogel Gábort. Tóth Bertalan szocialista alpolgármester azt mondta, az igazgató munkája, sajtónyilatkozatai jelentős mértékben befolyásolták, hogy "a projektek megvalósulása tekintetében bizonytalanságérzet alakuljon ki". Úgy vélte: az építész igazgató érdemi munkát nem végzett, ugyanakkor szerepe volt például abban, hogy az egyik fő projekt, a Zsolnay kulturális negyed tervpályázatát nem sikerült időben kiírni.

Tasnádi Péter polgármester szerint ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy az egyik legtekintélyesebb holland lapnak adott nyilatkozatában Freivogel Gábor azt mondta: "az ész már évekkel ezelőtt elhagyta ezt a várost", valamint azt is, hogy "gyerekes gondolkodás és cselekvés tapasztalható itt (...), a városi vezetés egy rémálom".

Freivogel Gábor a közgyűlés ülésén közölte, hogy bírósághoz fordul, mert pályázat útján nyerte el a posztot, a város azonban nem kötött szerződést vele, s kérései ellenére nem teremtették meg a hatékony munkához nélkülözhetetlen anyagi, infrastrukturális és személyi feltételeket.

Méhes Márton művészeti igazgató 2007 novemberében köszönt el, mert - mint fogalmazott - a továbbiakban nem látta biztosítottnak azokat a működési kereteket és lehetőségeket, amelyek a feladat felelősségteljes, az eredeti céloknak megfelelő és magas színvonalú ellátását lehetővé tették volna számára.

Hozzátette: a város vezetői illetve az EKF-program főigazgatója alapvetően és egyoldalúan megváltoztatták a város korábbi, az ő kinevezésekor egyértelműen képviselt szándékát, hogy a Pécs 2010 programnak egy stratégiai tervezéssel, döntési jogkörökkel felruházott, kizárólag szakmai alapon és önállóan működő művészeti igazgatója legyen.

Méhes Márton feladatait idén februárban egy hattagú művészeti tanács vette át, hogy kidolgozza a kulturális stratégiát és programtervet, továbbá közreműködjön annak megvalósításában.

Mészáros András főigazgatót október 9-én mentette fel állásából a pécsi közgyűlés. Tasnádi Péter polgármester a lépést a Mészáros András iránti bizalomvesztéssel, a beruházások késlekedésével, szponzorációs bevételek elmaradásával és azzal indokolta, hogy nem javult a program társadalmi megítélése, Pécs nem tudott kilépni az EKF-előkészületekhez köthető "negatív hírspirálból".

A határozat értelmében a főigazgatói poszt megszűnt, Mészáros András helyét ügyvezető igazgatói minőségben Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsment Központ Kht. pénzügyi igazgatója vette át.
A programnak eredetileg öt nagyobb projektje volt. Konferencia- és koncerttermet, Zsolnay kulturális negyedet, könyvtárat és tudásközpontot, nagyszabású parkosítást, valamint nagy kiállítóteret terveztek Pécsre. Utóbbit a Zsolnay negyedben alakítják ki, tekintettel arra, hogy az eredeti helyszín régészeti feltárásai jelentősen megnövelték volna a kivitelezés költségeit.

Az építkezések még nem kezdődtek el. A koncert- és a tudásközpont kivitelezéséhez van építési engedély, de jelenleg csak a tudásközponté jogerős, a két projekt pályázati támogatásáról október végén határoz a bíráló bizottság. A Zsolnay negyed és a kiállítótér dotációjáról 2009 elején várható határozat.

Az Állami Számvevőszék idén tavasszal készült jelentése szerint a parkosítások 2009 végére, 2010 elejére, a koncert- és a tudásközpont 2010 elejére, a Zsolnay negyed egyes részei 2010 közepére, vagy még később készülhetnek el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását