2024. április 20. - Tivadar

Így készülünk az elnökségre

Nógrádi Zoltán (Fidesz) szerint az ország 40 milliárd forintot kidob az ablakon, ha így folytatódik a felkészülés a 2011-es magyar EU-elnökségre.
2008. szeptember 27. szombat 12:47 - Hírextra
Az ellenzéki politikus erről annak kapcsán beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a Pénzügyminisztérium, az MSZP és az SZDSZ leszavazta az uniós elnökségre való felkészülés költségvetéséről benyújtott törvényjavaslatukat a szakbizottságban.

A felkészülés így is késésben van, mert az öt parlamenti párt egyeztető fóruma elé eddig semmilyen költségvetési javaslat nem érkezett - mondta Nógrádi Zoltán.

Véleménye szerint az Európai Unió más országaiban az uniós elnökség kapcsán igyekeztek nemzeti konszenzust teremteni a különböző pártok, mert ez óriási lehetőség az adott államnak.
Nógrádi Zoltán leszögezte: részükről a nemzeti konszenzus feltétele, hogy törvény szabályozza az uniós elnökséget, ezen belül azt, hogy mennyi forrás van erre, milyen feltételek mentén szervezik meg, milyen külső szponzorációt lehet bevonni, és ezt az egészet miként ellenőrzik.

A politikus közlése szerint kérni fogják, hogy törvényjavaslatuk napirend-kiegészítésként kerüljön a Ház elé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását