2023. február 6. - Dorottya, Dóra

Újabb bank ment csődbe

Egyelőre nem sikerült tető alá hozni azt a megállapodást az amerikai kongresszusban, amely megnyugtathatja a globális pénzügyi válság miatt megrettent befektetőket. Ennek nyomán újabb jelentős bank ment csődbe.
2008. szeptember 27. szombat 12:55 - Hírextra
Az alku megkötésére összehívott kétpárti találkozó már-már botrányosan ért véget, mivel a kongresszusi republikánusok fellázadtak saját elnökük ellen.

"Az amerikai bankok rossz hiteleinek rendezésére kidolgozott, 700 milliárd dolláros terv olyan, hogy még a legrózsaszínűbb francia szocialista politikus is elpirulna tőle" - élcelődött egy brit kommentátor azon, hogy Bush elnök állami pénzzel akarja megmenteni az amerikai pénzügyi szektort. Éppen ez az, amit a republikánusok táborán belül a kis államot, a magántulajdon szentségét, és a szabadpiaci darwinizmust hirdető kemény mag sehogyan sem tud lenyelni. George Bush és kormánya az angol közmondást idézve azzal érvel, hogy "kétségbeesett időkben kétségbeesett lépésekre van szükség", ez azonban nem hatja meg a republikánusokat.

A Fehér Házba összehívott csütörtöki kétpárti találkozó jelentések szerint leginkább George Bush-t és környezetét sokkolta, amiért saját pártjának vezetői megmakacsolták magukat. A demokratákat is meglepte az ellenállás, hiszen korábban mindkét párt kongresszusi vezetői arról beszéltek: rövidesen meglesz az alku, ami megnyugtatja a befektetőket és megakadályozza, hogy további bankok omoljanak össze a bizalmatlanság miatt zuhanó részvényárfolyamaik és a hitelezők félelme miatt.

A két elnökjelölt, Barack Obama és John McCain részvételével folytatott találkozó parázs vitává fajult, amit az egyik republikánus képviselő új jellemzett, hogy "ideológiai polgárháború robbant ki" saját pártján belül. A demokraták többsége hajlott Henry Paulson pénzügyminiszter tervének elfogadására - a tárcavezető egy szemtanú szerint féltérdre ereszkedve könyörgött nekik, hogy ne mondják el a nyilvánosság előtt, mennyire feszült volt a vita.

A miniszter megdöbbenve szembesült azzal, hogy az elnök saját pártjának képviselői nem voltak hajlandók újabb tárgyalót küldeni a megbeszélések folytatására, így a tárgyalás csütörtök éjszaka félbeszakadt. Megfigyelők szerint nem egyértelmű, hogy melyik oldalra állt John McCain republikánus elnökjelölt. Egyes magyarázatok szerint a lázadók valójában az ő emberei.

Richard Shelby alabamai szenátor, az ellenállók egyik kulcsfigurája az újságírók előtt 200 vezető közgazdász többoldalas levelét mutatta be, amely szerint a terv hibás, és nem jó semmire.

Mindeközben ketyeg az óra - csütörtökön behajthatatlan lakáshitelei miatt összeomlott Amerika egyik legnagyobb bankja, a Washington Mutual, amelyet a felügyelőszerv bezárt és máris továbbadott a JPMorgan Chase-nek. Ez volt eddig Amerika legnagyobb bankcsődje.

Az elhúzódó válság külföldön is érezteti hatását: Nagy-Britanniában az HSBC bank például több mint 1000 dolgozóját tette az utcára.

A vitázó felek annyiban megállapodtak, hogy péntek késő este folytatják a tárgyalásokat.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását