2024. március 28. - Gedeon, Johanna

MTV: október 10-én lesz a második kör

Október 10-én rendezik a Magyar Televízió (MTV) elnökválasztásának újabb fordulóját - értesült a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének több tagjától csütörtökön az MTI.
2008. szeptember 25. csütörtök 16:53 - Hírextra
Közlésük szerint várhatóan reggel nyolckor ül össze a parlamenti frakciók delegáltjaiból álló elnökség, hogy jelöltet állítson a posztra, s ha ez sikerül, a reggel 11 órakor kezdődő - immáron a civil szervezetek képviselőivel kiegészült - nagykuratórium mondhatja ki a végső szót a kérdésben. Mindkét testületnek kétharmados arányban kell támogatni a személy javaslatot.

Szeptember 15-én összesen tizenhárman nyújtottak be pályázatot a tisztségre a pályázati csomagot megvásárló tizenhét érdeklődő közül; az MTI információja szerint köztük volt Medveczky Balázs, az MTV egyetlen alelnöke és ügyvezetője, akiről úgy tudni, nem nyújtotta be elképzeléseit. Indult ugyanakkor a versenyben az előző menet két döntőse: Havasi János és Székely Ferenc.

Sajtóinformációk szerint a pályázók között van még Baló György, Szinetár Miklós, Pálffy István, Szabó Stein Imre, Zelles Sándor és Olaf Steenfadt is.

A közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége június elején tette közzé újabb, sorrendben harmadik pályázatát az MTV elnöki posztjára, miután pár nappal korábban a jelöltállításnál elakadt a procedúra.

A pályázati eljárás október 14-ig zárul le: addig vagy betöltik az elnöki tisztséget, vagy új pályázatot írnak ki, ellenkező esetben a kuratóriumi elnökség megbízatása megszűnik, tagjai pedig nem jelölhetőek a következő testületbe.

Tavaly október 17-én a kuratóriumi elnökség nem kezdeményezte, hogy pályázat nélkül újrázhasson posztján az MTV-t négy éven át vezető Rudi Zoltán, aki 12 év alatt az első olyan elnök volt, aki kitöltötte hivatali idejét.

Az első pályázat lejártával, február 12-én nem tudott jelöltet állítani a három jelentkező közül a kuratóriumi elnökség. A második, április 2-án zárult menetben 13-an vették meg az induláshoz szükséges csomagot. Közülük hatan adták be május 5-ig, a határidő lejártáig pályamunkájukat, de ekkor sem sikerült jelöltet állítani.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását