2024. április 19. - Emma

Jubileum a Suzukinál

Szeptember 24-én jubilált a japán cég magyar szekciója. 17 év alatt immáron másfél millió legyártott példányt tudhat maga mögött a hazai Suzuki. Az ünnepi példány egy Splash, amely a vállalat legújabb modellje.
2008. szeptember 25. csütörtök 16:59 - Molnár Miklós
A kezdetekkor még senki nem gondolta volna, hogy eljuthat idáig a gyár. A külföldi lapok, például a New York Times is csak azt hangoztatták, hogy a kis kommunista ország belevág egy nagy vállalkozásba, amely nyugati gondolkodásmódot igényel. A dolgozók véleménye is az volt, hogy már megszokták a régi hierarchiát, hogy a vezetőknek drága bútorokkal berendezett irodájuk, két-három titkárnőjük és egy külön hűtőjük volt, tele vodkával.

De a rögös utat végigjárva csak-csak eljutottunk idáig. Végre valamire büszkék is lehetünk. Igaz, ez a hír már nem vert akkora port, mint a saját lábaira állni akaró kis ország bátorsága, de a realdeal.hu angol nyelvű internetes újság nemzetközi fronton is hirdeti a közép-európai sikertörténet gyümölcsét.

Legyünk észnél!

Lehet, hogy most nagy az öröm, de az is tény, hogy nem mindig lehetett büszke a gyár a kiadott termékekre. A régebbi generációs Suzukik például arról voltak híresek, hogy törnek. Nem kicsit. Nagyon. Emlékszem nem egy olyan balesetre, amikor egy trabant-utód volt az egyik szenvedő alany, és por se lett a vége. Ha jellemezni szeretnénk a gyártás folyamatát, akkor azt mondhatnánk, hogy kísértetiesen hasonlít az orosz testvérek módszerére, csak pont fordítva működött: ők ellopták a FIAT 125-öst, beleraktak körülbelül 700 kilogramm vasat, és bumm, így lett a Zsiguli. A lopás – legjobb tudomásom szerint – nem illik a még távolabbi kelet attitűdjébe, de az tény, hogy anyag igencsak kevés volt a japán-magyar Swiftekben.

Azóta szerencsénkre sokat változott a helyzet. Az SX4 és a Splash hozta vérfrissítés a Swiftnek is jót tett. Az új Swift az EuroNCAP törésteszten az elérhető öt csillagból négyet megkaptak az oldal- és frontális ütközésteszteken. Így mégiscsak nyugodtabb az ember.

A jubileumi járgány

Egy ötajtós, 1200 köbcentiméteres, benzinüzemű Suzuki Splash. A kisautó a legújabb modell, amelyet Magyarországon gyártanak. Februárban kezdték meg a hazai gyárban a munkát az új típuson, s idénre 60 ezer példány elkészítését tervezik.

A Magyar Suzuki 2008-as palettája
1. Suzuki Splash
2. Suzuki Swift
3. Suzuki SX4
A Splash-t a „Car of the Year 2009” díjra is jelölték. A lehetőségnek többek közt az is oka, hogy a kisautó minden szempontból megfelel az európai emissziós kívánalmaknak, és a környezettudatos elvárásoknak, hiszen 120 gramm/kilométeres széndioxid kibocsátási szintjével kényelmesen megugorja az Euro 4 szabvány által előírt szintet.

A Swift a hivatalos honlap szerint a kompakt autók új generációját jelenti. A tervezők és a mérnökök direkt az európai vezetők igényeit igyekezték figyelembe venni. A különböző modellek átlagos széndioxid kibocsátási szintje 140 gramm/kilométer környékén mozog.

Az SX4 az új dimenzió. A tervezők egy sportos és tágas családi autó kategóriáját kívánták megteremteni az SX4-gyel. A széndioxid kibocsátás a három hazánkban gyártott típus közül ez utóbbi esetében a legnagyobb: az átlag 170 gramm/kilométer.

A Suzuki még két olyan modellt gyárt, amelyet hazánkban is értékesítenek, de nem itthon gyártják őket: a Grand Vitarát és a Jimnyt. Az előbbit Amerikában, utóbbit pedig Japánban gyártják. Nem véletlen, hogy a másik három sokkal jobban elterjedt itthon.

A jövő felé

A folyamatosan megújuló akciók (például a legfrissebb Apple társulás), a legyártott autók számának növekedése mind azt tükrözi, hogy a cég optimistán néz a jövő elé, s hogy hosszú távú tervei vannak. És ami nekünk, egyszeri autótulajdonosoknak az egészben a legjobb, hogy a Suzuki még mindig versenyképes árakat kínál. Igaz, egy új generációs masináért már nem ötjegyű összeget kell kifizetnünk, de még mindig nem beszélhetünk 10 milliós nagyságrendekről. A hibrid hajtású technika aranyára még nem tört be a Suzuki által uralt piacra.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását