2024. április 19. - Emma

A Fidesz sajtótájékoztatón mutatta be a hanganyagokat

A Fidesz csütörtöki sajtótájékoztatóján lejátszották azt a hét lehallgatott telefonbeszélgetést, amelyet Szilvásy György bocsátott a nemzetbiztonsági bizottság rendelkezésére, és amelyen Demeter Ervin és Kövér László beszél Horváth Józseffel, az U.D. Zrt.
2008. szeptember 25. csütörtök 21:10 - Hírextra
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese Szijjártó Péter szóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a telefonbeszélgetések nem minősített iratként kerültek a bizottság elé, ezért a Fidesz úgy döntött az érintettek beleegyezésével, hogy lejátssza ezeket, és nyilvánosságra hozza a párt hivatalos honlapján, a www.fidesz. hu-n is.

A tájékoztatón lejátszott felvételeken négy esetben Demeter Ervin, háromszor pedig Kövér László beszélt Horváth Józseffel. Répássy Róbert szerint egy éves táv termése volt a hét felvétel.
Kövér László mindhárom telefonbeszélgetés során időpontot egyeztetett Horváth Józseffel, egyszer a Szentkirályi utcai székházban, egyszer pedig a Polgárok Házában tartandó találkozóra, másról érdemben nem beszéltek.

Demeter Ervin egyszer szintén időpontot egyeztetett; amint a felvételből kiderült, Horváth József éppen azután hívta vissza, hogy találkozott Kövér Lászlóval.A képviselő a két másik felvételen többek között Laborc Sándor NBH-főigazgató helyettes orosz kapcsolatairól beszélgetett Horváth Józseffel, a negyedik felvételen pedig egy kormányhatározat módosításáról érdeklődött, amely lehetővé tenné az önkormányzatok megfigyelését.

Az egyik eléggé nehezen érhető felvételen az hallatszik, hogy Demeter Ervin "szaktanácsért" hívta fel Horváth Józsefet, akitől azt kérdezte, hogy ha a rendőrség valaki ellen eljárást folytatott valamikor régen és utána "neadjisten valaki helyzetbe kerül" és nemzetbiztonsági ellenőrzést kell csinálni, akkor ez kiderülhet-e, vagy sem. Horváth József azt válaszolta: ennek ki kell derülnie.

Demeter Ervin ezután azzal folytatta, hogy eljutottak hozzá olyan hírek, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnak komoly fejtörést okozott a nemzetbiztonsági szakvélemény kiadása Draskovics Tibor, a Medgyessy-kormány volt pénzügyminisztere ügyében. Erre Horváth József azt mondta: ezek a hírek igazak, és hozzátette azt is, hogy az Index a Q7 benzinkúttársaság ügyében háromrészes riportot készített.

Demeter Ervin ugyanebben a telefonbeszélgetésben kérdezte meg: ki lehetne-e deríteni, hogy Laborc Sándor milyen gyakran járt Oroszországban, attól kezdve, hogy az NBH főigazgató-helyettese lett, illetve hogy az itteni kapcsolattartásban milyen a szerepe. Horváth József a felvétel szerint az ígérte, hogy "jövő hét elejére meglesz", majd arra utalt, hogy Galambos Lajos előző NBH-főigazgató havonta leült sörözni az itteni orosz összekötővel.

A következő beszélgetés akkor készült, amikor Horváth József ebben az ügyben visszahívta Demeter Ervint. Az U.D. Zrt. vezetője azt mondta: "ez sehova nem ment". Demeter erre azt válaszolta, hogy ezt közben már ő is megtudta. Horváth József ekkor nevet nem említve arról is beszélt, hogy Laborc Svájcba és Brüsszelbe utazott, de ezen kívül sehová, és beutazókkal is csak maximum félórás "hátbaveregetés volt". Horváth úgy fogalmazott: "vigyáz rá, hogy ne menjen", és gyanús, hogy feltűnően kerüli a hivatalos kapcsolatot, szerinte azért, hogy elkerülje a kínos kérdéseket, "mert azt csak le kellene jelenteni". Horváth József végül találkozót javasolt Demeternek, mert mint mondta: "van egy-két színes, amiről tudnánk beszélni".

A negyedik beszélgetés alkalmával megint Horváth József hívta Demeter Ervint, akivel egy 2004-es kormányhatározatról beszélgettek annak kapcsán, hogy ezt 2008-ban módosította a kormány. Demeter arról érdeklődött, hogy az Orbán-kormány idején hogyan folyt a munka, amire Horváth József azt mondta, érdemben nem foglalkoztak a megyei önkormányzatokkal, nem volt kiemelt elhárítás. Horváth azt is mondta, szerinte Szilvásy György a módosítással a szolgálatokat megint a politikai irányába húzza, "lehúzza a politikai mocsarába".

Kósa Lajos és Demeter Ervin áprilisban interpellációban, majd sajtótájékoztatón tiltakozott amiatt, hogy a kormány módosította a nemzetbiztonsági védelemről szóló korábbi határozatát, kiterjesztve annak hatályát az önkormányzatokra. A fideszes képviselők szerint ez lehetővé tenné a teljes magyar politikai gárda lehallgatását és megfigyelését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását