2024. május 10. - Ármin, Pálma

Az NBH feljelentésének mellékletei

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) ismeretlen tettes ellen tett feljelentésének melléklete az UD Zrt. vezetőinek lehallgatása során készült több mint száz hangfelvételt tartalmaz, ebből az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai "durván harminc k
2008. szeptember 25. csütörtök 21:03 - Hírextra
A Fidesz honlapján közreadott - és a rádióműsorban egyenként lejátszott - hét hangfelvétel valójában öt felvételt jelent, mert egy felvételt megítélése szerint három részre vágtak - tette hozzá a miniszter.
Szilvásy György arra a kérdésre válaszolva, hogy miért nem ők hozták nyilvánosságra ezeket a beszélgetéseket, elmondta: őt egyrészt törvény hatalmazhatná fel erre a lépésre, de ilyen törvény nincsen, másrészt maguk az érintettek adhatnának neki engedélyt erre, de ő ezt nem kapta meg.

A Fidesz biztosan beszerezte az érintettek hozzájárulását: nekik "nyilván könnyebb dolguk volt" - jegyezte meg a miniszter, aki ugyanakkor azt is kilátásba helyezte, hogy ezeket az engedélyeket ő maga is megkísérli majd beszerezni a további érintettektől.

A miniszter kifejtette, hogy az elhangzott felvételek jól érzékelhetővé teszik, hogy nem a beszélgetésekben szereplő országgyűlési képviselők telefonjait hallgatták le, hanem az UD Zrt. vezetőjének telefonját: a beszélgetésekben ugyanis annak a hangját lehetett hangosabban és tisztábban hallani, akit lehallgatnak, a másik fél beszéde pedig halkabb, elmosódottabb, zajosabb.
Kérdésre válaszolva elmondta: nincs információja arról, hogy a fideszes képviselők és az UD Zrt. vezetőjének kapcsolata formalizált kapcsolat lett volna, ezért is kerüli az ügyről nyilatkozva a "megbízás" szónak a használatát, s ezért beszél inkább mindig "feladatszabásról".

Mint hozzátette: arra vonatkozó információja sincsen, hogy a Fidesz és az UD Zrt. között történt volna bármilyen pénzmozgás, ahogyan annak egy formalizált megbízás esetén egyébként történnie kellett volna.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását