2024. május 6. - Ivett, Frida

Továbbra is fontos a NATO csatlakozás

Felül kell vizsgálni az ukrán katonai doktrinát - ez az egyik tanulsága a grúz-orosz háborúnak Ukrajna számára - mondta Borisz Taraszjuk volt ukrán külügyminiszter az MTI-nek, hangsúlyozva, hogy az ország továbbra is fontos célnak tekinti a NATO-tagságot.
2008. szeptember 24. szerda 07:28 - Hírextra
Taraszjuk a Demokratikus Átalakulásért Intézet által a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) szervezett hét eleji, Ukrajnáról szóló konferencia után az MTI-nek arról beszélt, hogy Ukrajna katonai szakértőinek alaposan elemezniük kell az augusztusi grúz-orosz háborút és változtatásokat kell végrehajtani az ukrán katonai doktrinán. A volt külügyminiszter szerint akár új védelmi technológiára is szüksége lehet az országnak, s a nemzetbiztonság kérdésekre is nagyobb figyelmet kell fordítania Ukrajnának.

A teljes jogú NATO-tagság elérése már a grúz-orosz háború, a NATO bukaresti csúcstalálkozója előtt megfogalmazódott, 1993 óta szerepel Ukrajna céljai között, 2002 óta pedig rendszeresen előkerül - mondta.

Az ukrán belpolitikai helyzetről szólva hangsúlyozta, hogy országában működik a demokrácia. A 2004-es narancsos forradalom óta garantált a sajtószabadság. Taraszjuk azt mondta, hogy az ukrán demokráciát három egymást követő szavazás erősítette meg: a 2004-es elnökválasztás, illetve annak megismételt második fordulója, a 2006-os parlamenti választások és az egy évvel későbbi előre hozott választások. Ezeket nemzetközileg is szabadnak és törvényesnek ismerték el. "Ez azt mutatja, hogy Ukrajnában működik a demokrácia" - tette hozzá.

Mint rámutatott, a gyorsan váltakozó kormányoknak viszont nincs arra idejük, hogy belefogjanak a szükséges reformokba. Ezek közül a legfontosabbak között említette a korrupció elleni fellépést és az ukrán jogrendszer átalakítását.

Az energiabiztonságról, az Oroszországból Ukrajnán át Nyugat-Európába történő gázszállításról szólva a volt külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy "Ukrajna stratégiája nem irányul senki ellen, a normális együttműködésben érdekelt Oroszországgal." Taraszjuk fontosnak tartja, hogy országa együttműködjön az EU-val ebben a kérdésben, mert - mint mondta - Ukrajna "az új minőségű, az energiaellátásban monopólium megszerzésére törekvő Oroszország áldozata." Emlékeztetett, Ukrajna lépéseket tett azért, hogy összekapcsolja elektromos hálózatát az európai ellátó rendszerekkel.

Az 59 éves Borisz Taraszjuk kétszer töltötte be a külügyminiszteri posztot. Először 1998 és 2000 között, majd 2005-től 2007-ig volt az ukrán diplomácia vezetője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását