2024. április 20. - Tivadar

Az ORFK vezetője feljegyzést írt az igazságügyi miniszternek

Hárman is felhívták Bencze József országos rendőrfőkapitányt - köztük Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója és Demeter Ervin (Fidesz) volt titokminiszter -, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott az UD Zrt. több telephelyén és szervereket, ill
2008. szeptember 24. szerda 11:37 - Hírextra
A dokumentumot Daróczi Dávid kormányszóvivő bocsátotta az MTI rendelkezésére annak kapcsán, hogy az Index kedden arról írt: van olyan telefonbeszélgetés az adatgyűjtési ügy dokumentációjában, amely már az eset kirobbanása után készült, és amelyen Demeter Ervin hívta fel Bencze Józsefet azért, hogy figyelmeztesse, szerinte politikai célokra akarják felhasználni ebben az ügyben a rendőrséget.

Daróczi Dávid az MTI kérdésére hangsúlyozta, a feljegyzés nem minősített adat, így azt nyilvánosságra lehet hozni.

Bencze József feljegyzése szerint miután szeptember 10-én a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója feljelentést tett az UD Zrt. több vezetője, illetve alkalmazottja ellen, valamint házkutatást tartott hat helyszínen és szervereket, adathordozókat foglaltak le, másnap délelőtt Csányi Sándor telefonált neki.

A dokumentumból kiderül, az OTP vezérigazgatója azt kifogásolta, hogy a nyomozás során a Nemzeti Nyomozó Iroda a cégcsoportja által üzemeltetett három szervert is lefoglalta, csupán azért, mert azok az UD Zrt. irodájában voltak. Jelezte, hogy amennyiben az üzleti titkok konkurens társaságokhoz kerülnek, az a cégcsoport számára hátrányos lehet, ezért írásban panaszt tett a nyomozó hatóságnál - tartalmazza az anyag.

Az országos rendőrfőkapitány feljegyzésében olvasható, hogy ugyanezen a napon, szeptember 11-én délután felhívta Demeter Ervin volt titokminiszter, aki azt állította, a rendőrséget ebben az ügyben olyanra akarják felhasználni, ami nem a rendőrség dolga. "Ez az ügy a közérdeklődés középpontjába fog kerülni, és a következő hónapok arról szólnak, hogy a Fidesz ellopta az iratokat, Dávid Ibolyára adatokat gyűjtöttek" - áll a dokumentumban, amelyben a fideszes politikus értetlenségét fejezi ki azzal kapcsolatban, miért 15 kommandós ment az egyik helyszínre a házkutatásra.

A feljegyzés tartalmazza, hogy szintén ezen a napon Jakab Géza nyugalmazott dandártábornok is telefonált a főkapitánynak ez ügyben és szintén a Csányi holding lefoglalt szervereinek jogosságát vitatta.

A kormányszóvivő az MTI azon kérdésére, miért készítette Bencze József ezt a feljegyzést az igazságügyi miniszternek, azt válaszolta, ez a hivatali rend szerinti tájékoztatási forma.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását