2024. március 29. - Auguszta

Helyhatósági választások Jászalsószentgyörgyön

Időközi helyhatósági választást tartanak vasárnap Jászalsószentgyörgyön, ahol az önkormányzat idén márciusban feloszlatta önmagát; a polgármesteri tisztségre öten pályáznak, míg a képviselő-testület 11 helyére harmincketten akarnak bejutni.
2008. június 13. péntek 15:36 - Hírextra

Az elöljárói címre pályázó öt jelölt mindegyike függetlenként indul, köztük Szarvák Imre, aki a 2006 őszén győzött egyetlen vetélytársa ellen.

A jászsági nagyközség képviselő-testületének 11 helyére pályázó 32 jelölt közül 31 független, míg egy jelölt a Magyarországi Zöld Párt támogatását élvezi.

A 3890 lelkes településen a 3104 választásra jogosult reggel 6 órától este 7 óráig négy szavazókörben voksolhat.

Jászalsószentgyörgy képviselő-testülete idén márciusban oszlatta fel önmagát. A soron kívüli ülésen részt vett a regionális közigazgatási hivatal megyei vezetője, de nem tudta lebeszélni a grémiumot a helyhatóság munkájában törést okozó lépés megtételéről.

A 2006 őszén megválasztott önkormányzat megszüntetését azért szavazták meg az önfeloszlatást kezdeményezők, mert szerintük a települést irányító testületen belül kialakult személyes jellegű viták ellehetetlenítették a további együttes munkát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását