2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szociális Chatra

Szociális chartát indított útjára Szabó Máté általános ombudsman és Vecsei Miklós, a Hajléktalanokért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke hétfőn; a hajléktalanokkal foglalkozó, konkrét helyzetek megoldását segítő, az "Emberi méltóság - Korlátok nélkül" al
2008. szeptember 22. hétfő 15:48 - Hírextra
"Az aláírók rögzítik azokat az alapelveket, amelyek meghatározzák a konkrét cselekedetek kereteit. Kizárólag a szakembereken és a politikusokon múlik, hogy mennyire tudják az elfogadott alapelveket és a gyakorlatot egymással összhangba hozni. Ez a feladat valamennyi - a döntés-előkészítésben és a végrehajtásban dolgozó - szakember számára is" - áll a dokumentumban.

Az alapelvek között szerepel: a helyi szociálpolitika gyakorlati alapelveként fogalmazható meg, hogy az ellátás középpontjában a szociális segítségre szoruló polgár áll; a helyi szociálpolitikai feladata a kirívó esélyegyenlőtlenségek mérséklése, az ebből adódó társadalmi feszültségek csökkentése; a közszereplők felelőssége, hogy megakadályozzák a település társadalmának szétszakadását.

"Az utcán +létező+, ennél fogva de facto életveszélyben lévő ember alapvető jogai nem szűnnek meg az otthontalanná válással. A +törvényen kívüliség+ nem jelent egyúttal alapjogvesztést" - zárul a charta.

Vecsei Miklós azt mondta, az szeretnék üzenni a chartával, hogy "a törvényeken túl is van élet, (...) nem lehet mindent törvények közé szorítani, az egész életnek kéne az emberről szólni".
Szeretnék, hogy minél többen csatlakozzanak a chartához, amelynek egy bővített változatát megküldik az önkormányzatoknak - közölte.

A volt hajléktalanügyi miniszteri biztos szólt arról is, hogy a hétvégén átadták a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak a Merre tovább? Egy nemzeti hajléktalanügyi stratégia lehetséges keretei című szakértői javaslatot.

A javaslattal a cél a hajléktalanság kialakulását megelőző, és a kialakult hajléktalanság felszámolása irányába ható lakhatási támogatási rendszer megvalósítása.

A kormányzati felkérésre készült javaslatnak három stratégiai területe van: javaslatot tesznek a lakáshoz jutás és a lakás megtartását segítő rendszer kialakítására, a segítő eszközök bővítésére, a hajléktalanellátás napjainkra kialakított rendszerének átalakítására. Végül javaslatot tesznek a fedél nélkül alvók és napjaikat a közterületen élők számának csökkentésére a "Nyitás az utcára" programmal.

E programban szerepel " a pozitív zéró tolerancia" bevezetése, amely arra vonatkozik: melyek azok a körülmények, amelyek az utcán alvók életét oly módon veszélyeztetik, hogy fennállásukkor nem lehet őket tovább az utcán hagyni.

Vecsei Miklós megjegyezte, a javaslatban "megléphető feladatokat" tárnak a kormány elé.
Szabó Máté azt mondta, hogy a javaslat és charta egy szélesebb szociális hálót, egy szövetségesi rendszert próbál az ügy mögé állítani.

A közreadott sajtóanyagban az olvasható: "A kormány elköteleződését a középtávú stratégia elfogadása fejezi ki, az önkormányzatok elköteleződését a Szociális Charta".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását