2024. május 7. - Gizella

Meg kell szavazni a költségvetést

Az SZDSZ Győr megyei elnöksége szerint, ha a parlamentben érdemi változtatásokat lehet elérni a költségvetésben és az adótörvényekben, akkor ezeket a törvényjavaslatokat az SZDSZ-frakciónak meg kell szavaznia.
2008. szeptember 18. csütörtök 10:49 - Hírextra
Ha ez nem sikerülne, akkor, és csak akkor szabad a szakértői kormány létrehozásának lehetőségét megvizsgálni - mondta a szabad demokraták Győr-Moson-Sopron megyei elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Szentkuti Károly, a tisztújítás után nemrégiben megalakult új megyei elnökség vezetője közölte: az elnökség megítélése szerint fontos, hogy az adó- és a költségvetési törvényben megjelenjenek az SZDSZ által képviselt legmarkánsabb politikai üzenetek, köztük az állami kiadások csökkentése, a bürokrácia visszaszorítása, jelentős adócsökkentés és a rászorultsági alapon működő szociálpolitikai rendszer elindítása.

A politikus szólt arról, hogy a megyei elnökség helyesnek tartja azt a hosszú távú politikai stratégiát, amelynek lényege, hogy az SZDSZ önálló politikai pólus, és nem az MSZP szatellit pártja.

Figyelembe kell venni a liberálisok elvárásait, ugyanakkor az SZDSZ vezetésének törekednie kell az ország politikai stabilitásának megőrzésére - hangoztatta.

A szocialistákkal kialakult évtizedes politikai együttműködést elvágni pillanatok alatt nem lehet, de nem is kell - fogalmazott. Hozzátette: az SZDSZ-nek nem feladata, hogy egy cselekvőképtelen MSZP politikai támasza legyen, de azt sem engedheti meg magának, hogy egy program nélküli, demagóg Fideszt segítsen hatalomra - mondta az SZDSZ Győr megyei elnöke.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását