2024. május 10. - Ármin, Pálma

Fidesz: az OGY vitassa meg

A Fidesz a házbizottság csütörtöki ülésén újra javasolni fogja, hogy az Országgyűlés tűzze napirendre Gyurcsány Ferenc programjának vitáját, és a képviselők szavazzanak róla - mondta Pokorni Zoltán, a párt alelnöke szerdán, Budapesten.
2008. szeptember 17. szerda 12:40 - Hírextra
A frakció azt szeretné elérni, hogy Gyurcsány Ferenc Megegyezés című programját az Országgyűlés következő ülésén vitassa meg és döntsön róla - mondta Pokorni Zoltán sajtótájékoztatón.

"Javasoljuk, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által írt, (...) nyár végén nyilvánosságra hozott Megegyezés című kormányprogramot a parlament a maga szokásai szerint tűzze napirendre, vitassa meg és döntsön róla. Azt gondoljuk, hogy ez a dolgok normális rendje" - fogalmazott a politikus, aki hozzátette, attól függetlenül meg kell ezt tennie az Országgyűlésnek, hogy "nem a teljesen szokásos környezetben éljük a mindennapi életünket".

Úgy vélte, "kisebbségi kormánynak is lehet, és kell, hogy legyen programja, aminek a megvalósítását fontosnak tartja. Hacsak nem az igaz, hogy pusztán a hatalom megtartása ennek a kisebbségi kormánynak a célja, ahogyan ezt sokan nem minden alap nélkül látják, illetve hangoztatják".

Hozzátette: az a koalíció, ami 2006 tavaszán felhatalmazást kapott, felbomlott, jelenleg kisebbségi kormány működik. Ám a magyar gazdaság, a magyar társadalom "elég nagy gondokkal néz szembe", ezért várják el, hogy ebben az új helyzetben a kisebbségi kormány programja az Országgyűlés elé kerüljön.

A politikus közölte: furcsa lenne, ha a szocialisták elzárkóznának a Fidesz javaslatától, hiszen korábban ennél kisebb horderejű programokat is az Országgyűlés napirendjére tűztek. Megjegyezte: 2005-ben az MSZP fontosnak tartotta a Száz lépés programjának parlament elé terjesztését és a róla való szavazást.

Pokorni Zoltán emlékeztetett arra, hogy Göndör István az MSZP-frakció helyettes vezetője a házbizottság előző ülésén nem zárkózott el a program vitája elől.

A Fidesz már hétfőn benyújtotta javaslatát a Megegyezés program elfogadásáról, de a házbizottság akkor elutasította, hogy a házszabálytól való eltéréssel szavazzanak róla.
Arra a kérdésre, miszerint közjogilag ugyanaz a kormány van hatalmon, mint amelyik mandátumot kapott 2006 tavaszán, így a kormányprogram vitája már lezajlott, Pokorni Zoltán azt válaszolta: az a koalíció, amely 2006 tavaszán felhatalmazást kapott, felbomlott; most kisebbségi kormány működik.

"Mi azt a jogunkat tartjuk fenn, hogy erről a programról a parlament vitázzon és döntsön" - mondta. Arra a kérdésre, miszerint Gyurcsány Ferenc esszének nevezte a Megegyezés című írást, s így lehet-e erről az Országgyűlésben szavazni, Pokorni Zoltán azt mondta: Gyurcsány Ferenc több jelzőt használ írásainak meghatározására, ám a kisebbségi kormánynak csak ezt a programját lehet ismerni, a kormányfő ezt akarja egyeztetni az SZDSZ-szel, így "ez tölti be jobb híján (...) a kormányprogram címen benyújtott dokumentum helyét".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását