2024. május 12. - Pongrác

Démonizálás az MSZP-ben

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc vagy eltávolítja az MSZP-ből Nyakó Istvánt és Ujhelyi Istvánt erdélyi szereplése miatt, vagy ha nem, akkor elismeri: a szocialisták eddig is démonizáltak kampányaikban - mondta Balsai István fideszes képviselő kedden Buda
2008. szeptember 16. kedd 15:40 - Hírextra
Nyakó Istvánt és Ujhelyi Istvánt el kell eltávolítani az MSZP-ből, hiszen démonizálásra, hazugságokra és megfélemlítésre buzdítják a választásokban résztvevő pártaktivistákat - mondta Balsai István sajtótájékoztatón.

A Magyar Nemzet keddi számában számolt be arról, hogy Nyakó István, az MSZP szóvivője kampánystratégiákról tartott a múlt héten előadást a romániai Nagyváradon és többek között a szavazatok megszerzésének módszereiről és az ellenségkeresés kommunikációs szerepéről beszélt múlt héten a Magyar Ifjúsági Értekezlet akadémiáján. A lap arról is beszámolt, hogy Ujhelyi István, az MSZP alelnöke a többesélyes magyarországi politikai helyzetről tartott előadást ugyanezen a rendezvényen.

A Fidesz szerint már az MSZP is beismerte, hogy nem lehet elkerülni az előrehozott választásokat, ezért a szocialista párt megkezdte kampányát.
Balsai István felidézte Nyakó István Nagyváradon mondott szavait, amely szerint "ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni".

A másik idézet Nyakó Istvántól a fideszes politikus tolmácsolásában így hangzott el: "Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki".

Mint az ellenzéki képviselő elmondta, az MSZP választási kampányaiban visszatérően lehet találkozni hasonló megnyilvánulásokkal. Szerinte 2002-ben már lehetett tapasztalni a démonizálásra épített kampányt, amikor Kövér László szavait forgatták ki és született meg az úgynevezett köteles beszéd, majd - folytatta - 2004-ben Tóbiás József és Ron Werber mondta azt, hogy nem számít, milyen trükköket vetnek be a kampányban, legfeljebb kifizetik a bírságot. Ezt követően 2006-ban a szocialisták már tudatosan hazugságra építették kampányukat - jegyezte meg a Fidesz politikusa.

Balsai István megdöbbentőnek nevezte azt is, ahogyan Nyakó István reagált a kijelentésével kapcsolatban megjelent hírre, hiszen - idézte a politikus a szocialisták szóvivőjét - az elmondottak csak Romániára érvényesek.

A velünk szomszédos ország gyakorlóterep lehet az ilyen piszkos választási kampányhoz? Ezt így meg lehet csinálni? - tette fel a kérdést az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. A Fidesz szerint az MSZP újra hazugságra, démonizálásra és megfélemlítésre fogja alapozni kampányát és mint Balsai István fogalmazott, ezúttal sem fog számítani, hogyan szerzik meg a szavazatokat.
Ujhelyi István alelnökkel együtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ifjúsági szervezetének meghívására a múlt héten zártkörűnek hitt beszélgetésen vettünk részt Nagyváradon - mondta reagálásában Nyakó István az MTI-nek.

Szerinte a Fidesz exportálta a hazai belpolitikát Erdélybe és "helyi leányvállalatán" keresztül tönkretette a romániai magyarság egységes képviseletét. Hozzátette: a Fidesz megosztotta a magyar szavazókat és ezzel gyengítette a határon túliak érdekképviseletét. "Ne csodálkozzanak, ha a politika exportja után az általuk meghonosított harcmodor is exportálódik" - fogalmazott Nyakó István. Szerinte emiatt Balsai Istvánnak főnökéhez, az erdélyi kampánykörútjairól elhíresült Orbán Viktorhoz kellene fordulnia.

A szocialista párt szóvivője megjegyezte: bár nem örül, hogy kiragadott mondatokat jelentettek meg tőle, annak azonban igen, hogy napvilágra került: magyar baloldali fiatal politikusok párbeszédet folytatnak a határon túli ifjúsági szervezetek politikusaival.
Hozzátette: a Magyar Nemzet korrekten idézte az általa elmondottakat. Eszerint egy politikai pártnak minden olyan eszközzel rendelkeznie kell egy kampányban, amellyel az ellenfele is, ám az más kérdés, hogy használja-e.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását