2024. május 7. - Gizella

Október 5-én ismét Lánchídi Séta a mellrák ellen

Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület október 5-én hetedik alkalommal rendezi meg a Lánchídi Sétát és a Rózsaszín Egészségnapot.
2008. szeptember 15. hétfő 18:12 - Hírextra
A Magyar Telekom Székházban hétfőn tartott sajtótájékoztatón Dobrev Klára, az Egészség Hídja Összefogás kuratóriumi elnöke és munkatársai mutatták be a mellrák elleni harc legújabb eszközét, egy pólót, amely mától országszerte kapható. A bevételből a megelőzést, a szűrővizsgálatok fontosságát hangsúlyozó akciókat támogatják.

A hetedik éve indult mozgalmat Nancy Goodman Brinker, volt magyarországi amerikai nagykövet kezdeményezte, akinek családjában előfordult ez a súlyos kór és amelyben maga is szenvedett, de kigyógyult a betegségből. Ugyancsak kigyógyult ebből az alattomos kórból Körtvélyes Éva, az Egyesület mostani elnöke, aki a tájékoztatón ismertette az idei séta és egészségnap programját.

Dobrev Klára kuratóriumi elnök megköszönte a mozgalomban részt vevő önkéntesek, újságírók és művészek önzetlen segítségét - köztük a jelen lévő Galambos Erzsinek, Dobó Katának és Oroszlán Szonjának, valamint Sebestyén Mártának - illetve a Magyar Telekomnak, amely többféle módon támogatja tevékenységüket.

Majd hozzátette: az Összefogás egyik legnagyobb eredménye, hogy évről-évre számos olyan nőt sikerült bevonni a vizsgálatokba, akik korábban még semmilyen nőgyógyászati szűrővizsgálaton sem vettek részt.

A Magyar Telekom támogatásának egyik módja, hogy az egyesülettel karöltve megbízták a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóit, tervezzenek egy hordható, csinos és érdekes pólót, amely felhívja a figyelmet a mellrák megelőzésére. A pólót Havancsák Teréz tervezte, aki a tájékoztatón elmondta, családi tragédia is ösztönözte arra, hogy a pamutfelső - amelyen középen egy zipzár látható - utaljon a nyitottságra, arra, hogy a műtét sikeres legyen, ugyanakkor a zipzár fogai jelképezik az összefogást. Nemcsak mert ez az egyesület neve, hanem ez a legfontosabb eszköz is a betegség leküzdésére.

A Lánchídi Sétát üdvözölte Székely Tamás egészségügyi miniszter, aki rövid beszédében utalt rá, hogy minden tett figyelemreméltó, ami a megelőzést szolgálja. Ugyanakkor felhívta a figyelmet az egyéni felelősségre is. Ma még Magyarországon 100 nőből csak 40-45 megy el az ingyenes szűrésekre, holott az idejében felismert betegség az esetek nagy százalékában gyógyítható.

Az MTI kérdésére elmondta, a prevencióra való felhívás azért is fontos, mert a környező országokhoz és az Európai Unió más tagjaihoz képest ma még Magyarországon nagyon sok nő hal meg mellrákban, és csekély javulás mutatkozik az elmúlt három év statisztikájában.

Tavaly 2316-an haltak meg Magyarországon mellrákban és jelenleg 7500 diagnosztizált beteget tartanak számon.

A Magyar Telekom vezérigazgatója, Cristopher Matteisen hangsúlyozta: a cég kiemelt feladatának tekinti, hogy a társadalom számára lényeges kérdésekben részt vállaljon. Ezért támogatja az egyesület terveinek megvalósítását.

A 3960 forintba kerülő póló négy színben, négyezer példányban készült. Magyar műhelyekben gyártották, és a kijelölt üzletekben árrés nélkül árusítják. A bevételből támogatja az egyesület az október 5-i, a Roosevelt téren és a szomszédos Zrínyi utcában rendezendő egészségnapot, amelyen gazdag szórakoztató program egészíti ki a szűréseket, szakmai előadásokat, filmvetítéseket.

Megasztárok énekelnek és táncolnak majd, és bioételeket is lehet vásárolni a Magyar Tudományos Akadémia előtti téren. Este nyolckor pedig elkezdődik a séta a rózsaszín fénnyel megvilágított Lánchídon. A sétához bárki csatlakozhat.

A rózsaszín a mellrák elleni küzdelem színe az egész világon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását