2024. március 29. - Auguszta

Elítéltek munkáiból nyílt kiállítás

A balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottainak munkáiból nyílt kiállítás hétfőn a városi művelődési házban.
2008. szeptember 15. hétfő 20:00 - Hírextra
Tizennégy elítélt rajzait, festményeit mutatják be a közönségnek a rendhagyó kiállításon - mondta a megnyitón Csemniczky Zoltán szobrászművész, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ igazgatója.
Sajátságosnak nevezte a tárlatot, hiszen az alkotásokon a szerzői jogok védelme miatt nincsenek feltüntetve a nevek, és a képeknek sincs címük, a kiállítás anyaga pedig tematikailag tervezetlen.

Itt nem az a fontos, hogy ki miért került a büntetésvégrehajtási intézetbe, hanem az, hogy mit és hogyan üzen a képpel, amit létrehozott - mondta.

Értékelése szerint a munkákon néhány esetben érezhető apró bizonytalanság, más esetekben pedig a precizitás, aprólékosság nyűgözi le a nézőt.

A munkákat készítő 14 elítélt közül többen már szabadultak. A kiállításon 21 alkotás került a közönség elé, ezeket 31 képből választották ki.

Lencsés Zsolt festőművész arról beszélt a megnyitón, hogy a kiállítás egy alkotósorozatot nyit meg, mert a börtön és a városi ArtTéka egyesület nyertes pályázatán felújíthatják a fegyház kápolnáját, a freskófestésben pedig részt vesznek a rabok is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását