2024. április 20. - Tivadar

Példabeszéd a varázslóról

Magyar Sportsajtó és nagy hollandus Varázsló a nevük azoknak a vitézeknek, akiről az alábbi történet szól. Történt pedig az Úr kettőezernyolcadik esztendejében, kezdődött valahol messze északon, ahol szőke emberek kergetnek egy labdát és Svédhonnak nevezi
2008. szeptember 11. csütörtök 18:57 - Gedei Szilárd
Saját otthonuktól, a Duna mentétől messzire szakadt falkányi csőcselék érkezett hát erre a vidékre, bizonyos Ervin varázsló vezetésével, aki hollandus mivolta ellenére állt a sereg élére. Nem is bírt a túlságosan is hűvös vérével, és egy látomást látva otthon hagyta a harcban legjobb támadóit, köztük például az ugyan fiatal, de nagyon lelkes, angolhonban is nevelkedő daliás fiatalembert. A csata kimenetele így nem is volt kérdéses, szegény pirosba öltözött sereg megszégyenülve távozott a stockholmi völgyből, ezen még Ervin varázsló sem tudott segíteni.

Mint ahogy meg vagyon írva, voltak a harcnak olyan percei, amikor a vörösbe öltözött kicsiny had már-már megadásra kényszerítette a sárgaság tizedelte ellenfelet, de a középső fronton csak nem akart megtörténni az áttörés. Az északi katonák viszont mozgósították legjobb embereiket és szétmorzsolták az egyre jobban erejét vesztő messzi földről jött csőcseléket. Kiknek nem vala igazi parancsnoka, és előrevonuló szárnyaikat is elnyomta az ellenfél legjobbjaiból összeálló védelem.

Pedig az öreg és tapasztalt régi varázslók már az azelőtti otthoni, Duna vájta völgyben megvívott csata alkalmával is figyelmeztették az ifjonti lelkesedés hajtotta Ervint, hogy nem úgy van az ám, kellenek oda a tapasztalt erős emberek. - Olyan ez, mintha a görögök otthon hagyták volna a nagy Odüsszeuszt a trójai háború ideje alatt - figyelmeztették a vének, de nem hallgatott rájuk.

Akadt még valaki, aki próbálta a konok varázslót jobb belátásra téríteni. Vitéz Magyar Sportsajtó volt az a bátor, aki dacolva a varázsló vérszerződéssel szentesített megegyezéseire nem nézte jó szemmel a ténykedését. Elő is kapta válogatott fegyvereit, amiket hosszú és viszontagságos pályafutása alatt féltve őrizgetett – néha használt is, és akkor jajj volt az ellennek.

A mondához tartozik egy másik történet is, ami szerint bizony már elég sok táltosjelölttel, Ervin varázsló elődjeivel is meggyűlt a baja Sportsajtó vitéznek. De ez most más volt, itt most az ideológiák különböztek, a harcászati szakmában nem egyeztek a makacs felek.

Ervin szerint nem kell az fejetlenül az ellenre rontani, elég, ha csak messziről ijesztgetjük a másik tábort, addig is védve vagyon saját önnön táborunk. A vérmesebb Sportsajtó viszont a megalkuvás nélküli támadás híve - ebben különböztek hát össze a nagyságok.

Az írásos feljegyzések ugyan eddig örökítették meg a történetet, de a monda további része is fellelhető egy kis kutatással, régi tábori szakácsok például még a mai napig mesélik a megrettent segédeiknek a tábortűz mellett hosszú, hideg estéken.

Megfontolt táltos vezetőnk, Ervin ugyanis először nem vette magára a holmi jöttment parasztból megvitézült Magyar Sportsajtó dorgálását, de később párbajjá nemesült e kemény, férfias harc.

Kiválasztották hát a felek a fegyvereket, és az alattvalók szeme láttára elkezdődött a roppant csata. De mielőtt megvetnénk szegény öreg Magyar Sportsajtót, tudjuk hát meg azt a roppant titkot, ami nyomja a lelkét – ez nem más, minthogy ő csak meggyőzni akarja a konok varázslót, nem másról, mint a sereg rossz hadifogásairól.

A párharc viszont elkezdődött, daliás Sportsajtó viszont nem akarta volna, hogy a nemes párbaj véresen végződjön. Így hát először szép szóval próbálta meggyőzni a nagy ellenfelet, aki viszont hajthatatlan volt.

- Nagy és szemenszedett Varázsló, nincs értelme annak, amit harci előrevonulás néven mívelsz – súgta neki oda alig hallhatóan, hogy az alattvalók ne hallják. Válasz azonban még egy fejcsóválás sem, hanem előkapta varázslónk a kifényesített bárdját és lesújtott. A vitéz azonban nem véletlenül vitéz: gyorsan kitért a bárd elől és eleresztette az addig láncokon hergelt vérszomjas vadállatokat, azaz mind a négy a sportnapilapnál pallérozódó magyarfocimániás sportújságírót.

Lett is nagy hempergés, megfeszültek az izmok, de Ervin varázsló csak felülkerekedett, és izmait megfeszítve csapást mért a feléje rontó fenevadakra. Csattant a pofon, koppant a bárd, kopogott a klaviatúra – a harc hangjai töltötték be a völgyet.

Hanem egyszercsak felülkerekedni látszott Ervin, mégpedig annak az ódon FIFA licenszes tankönyvből vett idézetek mormolásával, ami azt tanítja: "a védekezés a mai modern futball alapja, ezért ajánlott csínján bánni a csatárokkal. A csatárok veszélyesek, rosszak, maguk a szörnyű sötét bűn, hiszen ha van csatár, még a végén gólt lő...". A varázsige pedig hatni kezdett és a vitézünk majdnem kábulatba esett, de végül nem hagyta magát Sportsajtó. Lett is nagy ordítozás, még egyszer utoljára próbálta igazáról meggyőzni a varázslót vitézünk.

- Ennek nincs értelme! – mutatott a mellényéből előkapott Nemzeti Sport még a csata előtti taktikai felállását mutató oldalára a Sportsajtó. Egyszerűen nincs! Hiszen nem lehet éles fegyverek nélkül csatát nyerni!

De csak nem értett a szóból varázslónk, és újabb ellenállásokat mozgósított kevéske erejéből.

Látva ezt cselre szánta el magát szeretett vitézünk és egy gyors mozdulattal lekanyarította feliratot „Szövetségi kapitány: Erwin Koeman” és odarótta valaki más nevét, majd diadalmasan odatolta a varázsló arca elé. És ordította:

- Ennek nincs értelme! – így utolsó erejéből még Sportsajtó Vitéz.

- Ennek nincs értelme – mondta most már Ervin varázsló is.

A varázsló ezek után saját magától vonult száműzetésbe, arra a messze földre, ahonnan jött.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását