2024. május 12. - Pongrác

Beszélni MAYGAR?

Megint eljött október 23-a, és vele együtt az ország apraja nagyja kivonulhat az utcákra megemlékezni az 1956-os eseményekről. Persze megint lesznek olyanok, akik különböző alternatív módokon teszik majd mindezt, nekik ismét kiállítottak egy pár T-34-es h
2008. október 22. szerda 19:03 - Ádám Péter
Tankok és szelek

Ki ne emlékezne, amikor két évvel ezelőtt egy lelkes nyugdíjast elkapott a nosztalgia szele, majd rögtön el is kötött egy kiállítási tárgyat a Deák-téren. A T-34-es harckocsi szerencsére nem jutott messze, még a rendőrsorfal előtt megállt, a sofőr szerint azért, mert a fékre taposott, a kiállítás szervezői szerint pedig azért, mert kifogyott az üzemanyag. Az erről készült felvételek bejárták a világsajtót, hogy így népszerűsítsék hazánkat távoli vidékeken. Azóta a tankot beindító Horváth György a Magyar Gárda nevezetű hadisírgondozó egylet tagja lett, valószínűleg mindenki legnagyobb boldogságára.

Tavaly ugyan nem volt ilyen lehetőség, hogy veterán páncélosok kedvenc járművükkel flangálhassanak Budapest szerte, de az idén újból rendelkezésükre áll néhány harckocsi. Az 56-osok terén ugyanis remek kiállítást lehet megtekinteni korhű járművekből, amivel persze semmi probléma nincsen. Sőt, valószínűleg sokak számára igazán lenyűgöző látványt nyújtanak majd a régi tankok és egyéb közlekedési eszközök, melyekkel a forradalom hősei, antihősei vagy bárki más utazott, esetleg harcolt.

Mostanság viszont olyan népszokások váltak már-már megszokottá, hogy a nemzeti ünnepeken és egyéb alkalmi összejöveteleken, a főváros utcáin sétáló közönséget elkapja a nosztalgiának az a bizonyos szele. Ekkor rendszerint (jobb híján) a rendőröknek támadnak neki olyan eszközök segítségével, mint a közlekedési tábla, a macskakő, a sörösüveg és a Molotov-koktél. Na, meg a T-34-es harckocsi, ha éppen akad a környéken.

Miután a közlekedési táblákat és a macskaköveket nem lehet ideiglenesen eltávolítani a városból, sőt még a különböző üvegpalackokat sem lehet betiltani, marad a kérdés, hogy ugyan miért kell még páncélos-lánctalpas járműveket is biztosítani a „megemlékező” tömeg számára? Mert ugyan lehet jól őrizni a tankokat, kiszedni az összes üzemanyagot, kiszerelni az indító-berendezést, de minekután már egyszer akadt egy (valószínűleg nem magánakciózó) „hős”, aki volt elég leleményes egy ilyen masina működésbe hozásához, nem lenne meglepő, ha az ominózus esetnek folytatása lenne.

Azzal, hogy most nem a nagy népi őrjöngések kedvenc színhelyére, a belvárosba tették az öreg tankokat, még nem lett megoldva semmi, hiszen rendőrökkel összecsapni lehet a városliget környékén is. Bár, talán izgalmasabb lesz ezúttal a fák között kergetőzni, ajánlott a számháború az izgalmak fokozására. A rendőröknek már amúgy is van (ha látszik) azonosító száma, most elég lesz beordítani a harckocsik számát, akkor azok biztosan megállnak majd.

MAYGAROK vonulása

A média, mint olyan meg lett tisztelve egy remek sajtóközleménnyel, amely egy „oktüber” 23-i eseményre hívta fel sosem lankadó figyelmét. Az esemény neve pedig nem más, mint: „MAYGAR-futam végleges”. Hogy kik azok a MAYGAROK és mit akarnak errefelé, az nem igazán derült ki a tájékoztatóból, az viszont igen, hogy nevezetes eseményt egy bizonyos Balogh Béla jegyzi, „aki szeptember 20-án megtalálta és leadta egy rendőr által elveszített éles fegyvert”. További erőlködés után sikeresen ki lehet hámozni a szövegből, hogy itt bizony az "ég nemzeti színűvé" tételéről van szó (valamilyen szikra által), sőt mi több, egyenesen a gonosz legyőzése a cél.

E nemes cél elérését a szervezők úgy képzelik el, hogy autókkal vonulgatnak ide-oda Budapesten, ráadásul az egész „futam” Pécsről fog begyűrűzni a fővárosba, több nagyobb várost érintve. Remek lesz bizonyára. Az értelmesebb mondatfoszlányok közül még sikerült kihámozni, hogy a MAYGAROK bizony mindenképpen vonulni fognak, ha kapnak engedélyt, ha nem.

Különösen érdekessé teszi az eseményt, hogy az arról szóló közlemény „bár hól” terjeszthető, akár apróhirdetés gyanánt is, sőt egy „mywip” nevezetű helyen is. A betűhalom legvégén viszont megtudhatjuk, hogy nem világos a szervezők számára, ki is állíthat meg több száz autót. Sőt azt is, hogy Balogh Béla tulajdonképpen egy bizonyos „Magyar Nemzeért Mozgalom” elnöke.

Az viszont végképp nem derült ki, hogy miért nem tudnak a nagy „hazafiak” helyesen írni, mivel a tájékoztató hemzsegett a legkülönfélébb hibáktól. Néhányat fentebb be is idéztünk a kellemesebb érzékelhetőség kedvéért.

Mindenesetre nem fogunk unatkozni ezen a nemzeti ünnepen sem, hiszen jó sok MAYGAR, kis tankban is elfér.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását