2024. április 19. - Emma

Vikingfesztivált rendeznek

A kalandozásaikról elhíresült vikingek emlékére rendeznek fesztivált szombaton Szigethalmon, ahol a magyarok mellett lengyel, cseh és német hagyományőrző együttesek, kísérleti régészek is találkoznak egymással.
2008. szeptember 10. szerda 08:00 - Hírextra
Magyar Attila, az Őskultúra Alapítvány elnöke elmondta az MTI-nek, hogy annak idején a vikingek egész Európát benépesítették, és néhány törzsük a mai Oroszország területén is megtelepedett. Az államalapító Szent István király innen fogadta fel a varég gárdát, amely 800 fős zsoldosból álló harci egység volt, s ez alkotta a király megbízható testőrségét.

A most sorra kerülő harmadik vikingfesztivál korismereti találkozó, egyfajta időutazás lesz, ahol István király testőrségének haditábora kel életre. A vendégek kipróbálhatják eleink fegyvereit, a félelmetes hírű visszacsapó íjat, betekinthetnek őseink jurtáiba, a földkunyhókba, és a helyi tavon vízre szállhatnak a 12 méter hosszú, középkori gályán (ilyen vízijárművel kalandoztak annak idején a vikingek többi között a Dunán is).

A kézművesvásár is a régi időket idézi, s bárki megkóstolhatja azt a kölesgancát, amely évszázadokon át a magyarok fő eledeleként szolgált, valamint a hajdinából készült lepényeket, mézes-fűszeres borokat.

A találkozó egyik leglátványosabb eleme a szakállszépségverseny lesz, eddig az ilyen korábbi vetélkedőkön összesen 74-en álltak a zsűri elé, hogy kiderüljön, kinek a legmutatósabb az arcszőrzete.

A helyszín is eltér a szokványostól, egy olyan alakuló múzeumfalu ad otthont a rendezvénynek, amely egy 12 hektár területű, hajdani honvédségi bázisból alakul ki, és István korának skanzenje formálódik e helyen - közölte Magyar Attila.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását