2024. május 10. - Ármin, Pálma

Cinikus a Gyurcsány-program

Az SZDSZ szerint mérhetetlen cinizmust tükröz a miniszterelnök Megegyezés című programjában vázolt terv, amely szerint az elkövetkezendő négy évben 1200 milliárd forintos bevétele származhat a költségvetésnek a gazdaság kifehérítéséből. A párt honlapján m
2008. szeptember 10. szerda 10:37 - Hírextra
Az SZDSZ honlapján kedden este jelent meg egy bírálat Gyurcsány Ferenc gazdaságélénkítő programjáról. Ebben arról írnak: a miniszterelnök az adócsökkentés legnépszerűbb módját választja, hiszen, ha a semmiből teremtünk pénzt, nem kell elvonni az emberektől. A párt továbbra is vitatja, hogy reálisak a bevételre vonatkozó várakozások.

"Emellett még a gazdaságpolitikához kevésbé értőkben is jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ha társadalmi sérelmek nélkül, a kiadások szinten tartásával lehet adót csökkenteni, akkor miért nem tette meg ezt az intézkedést korábban a kormány? Nehéz más választ találni, mint azt, hogy ez a javaslat - ha alapvető irányaiban helyes is, sajnos - működésképtelen." - olvasható az írásban.

Álláspontjuk szerint a javaslat több pontja visszaélésekhez vezetne, többek között az, ha a hátrányos helyzetű térségekben nem kellene járulékot fizetni az újonnan felvett munkavállalók után. Kifogásolják, hogy a programban szó sem esik a 13. havi nyugdíjról vagy a családi pótlék differenciálásáról, tehát olyan intézkedésekről, amelyek azt szolgálnák, hogy a pénzt nagyobb mértékben a ténylegesen rászorultak kapják, vagy akár csak hozzájuk jusson el.

Bár szó esik a környezetvédelemről, konkrét javaslatok nem szerepelnek a programban, és az elmúlt hónapokban kifejezetten visszalépést lehetett tapasztalni ezen a területen, ami a huszonegyedik század elején elfogadhatatlan egy EU-tagállam kormányától - tartalmazza az írás.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese az állásfoglalásra reagálva a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta: azzal, hogy megjelent az SZDSZ honlapján az írás, közeledett a két párt álláspontja. Mesterházy Attila reméli, hogy a részletekről is tárgyalni tud majd a két párt.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását