Történt ugyanis, hogy a huszonkét éves, dán állampolgár Per Christensen nem telepedhetett le amerikai feleségével szülőhazájában. Ez már csak azért is érdekes, mert a szigorú dán jogszabályok annak ellenére sújtották a fiatal párt, hogy nem éppen az ő esetükre alkották meg ezt az EU-s államokban igencsak szokatlan törvényt. A dán törvényhozás eredetileg a már az országban legálisan tartózkodó bevándorlóknak szánta a fent említett korlátozást, méghozzá abból a szándékból, hogy ez úton (is) fékezhesse az országba özönlő bevándorló áradatot. 2007-ben pl. rekordszámú külföldi állampolgár érkezett Dániába tanulmányi vagy munkavállalási céllal, és csak ebben az évben közel negyvenezer tartózkodási engedélyt adtak ki a hatóságok. Ebből csupán 14 ezret kaptak EU-s állampolgárok. Ha ehhez még hozzávesszük a mintegy 1300 elfogadott menedékkérelmet (a legtöbben Irakból érkeztek), akkor még elfogadható is lehetne a dánok aggodalma. Az Unió bevándorlás-politikája azonban lényegesen eltér ettől.

Mit mond az EU?

Egy 2006-os felmérés szerint az EU 27 tagállamában legálisan tartózkodó, harmadik országból érkező bevándorlók száma mintegy 18,5 millió fő, ami az EU népességének a 3.8 százaléka. E nagy szám kezelésére az EU állam- és kormányfői még 1999-ben úgy döntöttek, hogy közös bevándorlási politikát alakítanak ki, amely értelmében a már meglévő nemzeti bevándorlási jogszabályokat az Unió gazdasági igényei és integráló képessége szerint kell átalakítani. Mindezeket persze az illegális bevándorlás visszaszorításának érdekében. A ’99-es tamperei alapelvek még jó néhány változáson, kiegészítésen estek át, pl. 2003 szeptemberében jóváhagyták a családegyesítésről és 2004-ben az uniós polgárok és családtagjaik a tagállamokon belüli szabad mozgásáról és letelepedéséről szóló irányelveket. Ezek pont az ominózus dán jogszabály szöges ellentétei.

Mindezek után az Európai Bizottság ez év júniusában egy hosszú törvényalkotási folyamatot indított útjára, amely a közös bevándorlási politika alapjait kívánja véglegesen meghatározni. Az egyre öregedő népesség miatt ugyanis az Uniónak hamarosan komoly munkaerőhiánnyal kell szembenéznie: 2007-ben az EU mintegy 500 milliós népességéből csupán 235 millió volt munkaképes. Ez a szám várhatóan rohamosan csökkenni fog, és ez a folyamat veszélyezteti az egészségügyi és szociális ellátórendszert, valamint a közkiadások növekedésével jár. Az új javaslat éppen ezért három alappillérre épül: a jólétre, a szolidaritásra és a biztonságra. „A bevándorlás szerepet játszik az európai gazdaság teljesítményében. De ezt a lehetőséget csak akkor aknázhatjuk ki, ha a bevándorlók sikeresen beilleszkednek társadalmainkba és foglalkozunk az emberek illegális bevándorlással kapcsolatos aggályaival” – jelentette ki José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az új irányelvek elfogadása kapcsán.

Vissza Dániába

A maastrichti szerződésről rendezett 1992-es népszavazást követően Dánia nem vesz részt bizonyos uniós szakpolitikában, így a bevándorlási politikában sem, miután az Európai Közösséget létrehozó szerződés IV. címe esetében élt az önkéntes kimaradás jogával. (Írország és az Egyesült Királyság fenntartotta magának a jogot, hogy eseti alapon döntse el, elfogadja-e vagy sem a bevándorlásra vonatkozó uniós jogszabályokat.) Miközben a már említett szabad munkaerő-áramlást az EU-n belül a dánok is elvben elfogadták, a gyakorlatban azonban nem akarják felvállalni ennek a következményeit: a bevándorlók létszámának lényeges növekedését. Ami jól jöhet Európának az rossz lenne Dániának?

A dán bevándorlási törvény 2002-es szigorítása nemcsak az EU-n kívüli házastárs letelepedését akadályozza, hanem a már megtelepedett félnek azt is bizonyítania kell, hogy új párjával együttesen is jobban kötődnek Dániához, mint bármely más országhoz. A korlátozás tehát a bevándorlók rossz vagy semmilyen integrációjához vezethető vissza. A dánok egyszerűen megoldották a bevándorlás problémáját: a befogadási nehézségek kezelése helyett szimplán lehúzták a redőnyt. Valószínűleg az sem segített a dán közvélemény megpuhításában, hogy a karikatúrabotrány után muszlim körökben Dániát a gonosszal azonosították. Így nem csoda, hogy az EU mostani törekvese, miszerint a dánokat is a közösbe dobják, igencsak ingoványos talajon jár. „Márpedig Dánia bevándorlási politikája nem változik!” – közölte nemrégiben Anders Fogh Rasmussen kormányfő a Christensen-esettel kapcsolatban.

A dán törvényhozókra talán csak az Európai Bíróság (EB) tudna hatást gyakorolni. Az EB ugyanis nemrégiben az EU-joggal ellentétesnek ítélt egy a dánokéhoz hasonló írországi jogszabályt. Az még igencsak kérdéses, hogy lesz-e a dánokra vonatkozó EB-határozat, de az biztos, hogy az EU mindent megpróbál majd elkövetni az egységes bevándorlás-politika megszületésének érdekében. Ennek viszont csak a megfelelő integrációs folyamatok rendezése lehet a feltétele. És nemcsak Dániában.