2024. május 8. - Mihály

Vámosok a bíróság előtt

A vádlottak nagy száma miatt az aulát kellett tárgyalóteremnek berendezni hétfőn a Debreceni Ítélőtáblán, ahol megkezdődött a miskolci bíróság által első fokon elítélt vámosok és szállítmányozási dolgozók pere.
2008. szeptember 8. hétfő 19:22 - Hírextra
Koszta János, az ítélőtábla sajtóreferense az MTI-nek elmondta: az összesen 61 vádlott, akik közül 29-en a hidasnémeti vámhivatalban, illetve a tornyosnémeti közúti határátkelőhelyen dolgoztak, illetve a vesztegetésben érintett vállalkozások gépkocsivezetői, fuvarszervezői különböző bűncselekményeket követtek el a 2001 november és 2003 szeptember közötti időszakban.

A vád szerint a pénzügyőrök nemzetközi árufuvarozói engedéllyel nem rendelkező járművek határátlépését intézték el hivatali kötelességszegéssel. Emellett több alkalommal nagy mennyiségű, Lengyelországból származó cukrot engedtek be a határon úgy, hogy annak csak kis hányadát vámkezelték, összesen 69 tonna helyett mindössze 15-öt.

A vádiratban az is szerepel, hogy a magyar vámosok úgy engedtek át a szlovák-magyar határon gépjárművekkel megrakott kamionokat, hogy azokat nem regisztrálták, így a rajtuk behozott autók után nem kellett gépjárműadót fizetni.

A 61 vádlott - akiknek többségét az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélt - másodfokú pere csütörtök kivételével egész héten folytatódik a Debreceni Ítélőtáblán.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását