2024. május 7. - Gizella

Karádi bankrablás és egy megjegyzett rendszám

A rabláshoz használt autó rendszámának megjegyzése hozott gyors eredményt a Somogy megyei Karádon szerdán történt bankrablás elkövetőinek kézre kerítésében - derült ki az ügy részleteiről Kaposváron, a megyei rendőr-főkapitányságon pénteken tartott sajtót
2008. szeptember 5. péntek 11:58 - Hírextra
A helyi takarékszövetkezet kirablásában résztvevő négy - 20-25 év közötti - fiatalembert csoportosan, fegyverrel, jelentős értékre elkövetett rablással gyanúsítja a rendőrség, amely 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható - közölte Herke Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

A gyanúsítottakat, két karádi, egy somogyjádi és egy kaposvári férfit két órán belül elfogták, jelenleg őrizetben vannak - mondta a bűnügyi igazgató. A bíróság várhatóan szombaton dönt az előzetes letartóztatásukról - tette hozzá.

Sovány István, a bűnügyi osztály vezetője elmondta: több mint 14 millió forintot vittek el rablók. A pénz fele még aznap előkerült, de már arról is vannak információk, hogy hol van a másik fele - jegyezte meg.

A nyomozás irányítója az ügy részleteiről szólva elmondta: a rablás a két karádi férfi ötlete volt, amelyhez egy kaposvári és egy somogyjádi férfit is megnyertek.

A rablásra hetekig készültek. Ehhez beszereztek egy gázpisztolyt, elkészítették a csuklyákat és megbeszélték, hogy kinek mi lesz a feladata.

A takarékszövetkezetbe a két karádi férfi ment be, ahol a fegyverrel a trezorban lévő pénz átadására kényszerítették a két alkalmazottat. Alig két percig voltak az épületben, eközben egyik társuk az utcán figyelt, másik az autóban várt rájuk.

Az elkövetőket nagy erőkkel kereső rendőröknek jó támpontot adott egy helybeli tanú, aki megjegyezte az autó rendszámát. Ennek alapján jutottak el Somogyjádra, ahol megtalálták az autót, benne az éppen távozni akaró három férfival. Az autóból előkerült a pisztoly és hétmillió forint, a házban pedig elfogták a negyedik gyanúsítottat.

Kihallgatásuk során hárman beismerték a rablást, a negyedik megtagadta a vallomást - közölte a bűnügyi osztály vezetője.A négy férfi mindegyike munkanélküli, ketten közülük büntetett előéletűek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását