2024. május 7. - Gizella

Nyolc százalék elégedett életszínvonalával

Az ukránok mindössze 8,4 százaléka elégedett teljes mértékben az életszínvonalával, míg 40 százalékuk nem tartja megfelelőnek az életnívóját - derült ki egy közvélemény-kutatás adataiból.
2008. szeptember 4. csütörtök 23:00 - Hírextra
Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete által végzett felmérés csütörtökön nyilvánosságra hozott eredményei szerint a megkérdezett ukránok 24,4 százaléka volt részben elégedett az életkörülményeivel, 13,1 százalékuk nyilatkozta azt, hogy teljesen elégedetlen, 28,1 százalék pedig részben volt elégedetlen a létviszonyaival.

A megkérdezettek közel 24 százaléka nyilatkozta azt, hogy az elmúlt fél évben romlott az életszínvonala, míg 18,7 százalék jelentős mértékű visszaesést jelzett. A felmérésben részt vetteknek csupán 2,2 százaléka vélekedett úgy, hogy a korábbinál sokkal jobban él, ugyanakkor 14,1 százalék anyagi helyzetének részleges romlásáról számolt be. A válaszadók 39,4 százaléka állította azt, hogy az utóbbi hat hónap során nem történt lényeges változás az életszínvonalában.

A felmérés során a Szociológiai Intézet munkatársai augusztus 15. és 27. között 1800 személyt kérdeztek meg Ukrajna valamennyi megyéjében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását