2024. március 29. - Auguszta

Ez is olimpia, csak kicsit másképp

2,4 százalék. Ennyien tudták a magyarok közül besorolni a paralimpiát a világ második legnagyobb sporteseményének egy nem rég megejtett reprezentatív felmérésen – mert hogy az, bármily meglepő is. 4200 sportoló 148 országból vesz rajta részt, köztük
2008. szeptember 3. szerda 15:59 - Gedei Szilárd
De hiba lenne őket betegnek, vagy nem egészségesnek titulálni, hiszen ők egészségesek, csak más adottságaik vannak. Egy fogyatékos embernek fogyatéka van – de az egészsége attól még lehet egyben, főleg, ha sportol.



Az eddigi magyar érmek:
1972: Heidelberg: 1 bronz
1976: Toronto: 1 arany, 1 bronz
1984: New York: 13 arany, 10 ezüst, 5 bronz
1988: Szöul: 5 ezüst, 7 bronz
1992: Barcelona: 4 arany, 3 ezüst, 4 bronz
1996: Atlanta: 6 arany, 2 ezüst, 3 bronz
2000: Sydney: 5 arany, 6 ezüst, 14 bronz
2004: Athén: 1 arany, 8 ezüst, 10 bronz
(MTI)
Ettől persze még nem tudja a nép, hogy eszik-e, vagy isszák a paralimpiát (és nem paraolimpiát!). Pedig nagyjából ugyanarra a koncepcióra épül, mint az olimpia. Morálisan persze más a hangulata, a jellege, de eszméjében ugyanaz, mint a nagy és eredeti ötkarikás megmérettetés.
– Ráadásul ugyanolyan kvalifikációs rendszeren keresztül lehet kijutni rá, azaz ugyanúgy éveken át kell a parasportolóknak keményen teljesíteni, és bizony a szigorú doppingszabályoknak is meg kell felelni – mondta el a Hírextrának a Magyar Paralimpiai Szövetség elnöke, Gömöri Zsolt. – Annyiban különbözik, hogy más fizikai adottsággal rendelkező sportolók mérik össze a tudásukat. A résztvevők száma nem éri el az olimpia résztvevőinek a felét, éppen ezért sokkal hangulatosabb, bensőségesebb. Az olimpia ma már a világ egyik legjobban jövedelmező üzlete. A paralimpia messze nem rendelkezik ilyen üzleti mutatókkal, de a sporteszmei értéke annál nagyobb. Ezek a parasportolók a mások sikerének is tudnak örülni. A pekingi olimpia után elhangzott, hogy „a részvétel a fontos”, de lám, milyen jó lenne az eredmény. Ez a fajta részvétel sokkal jobban megjelenik a paralimpia részvevőinél – vázolta a különbségeket az elnök.



Felkészülés 39 millióból

A magyar paralimpiai csapat
Berecki Dezső, Csonka András, Zborai Gyula, Béres Dezső, Gyurkota József, Gurisatti Gyula, Szávai Csaba, Sass Sándor, Farkas László, Vincze Gábor,Prohászka Csaba, Szabó Nikolett,Serényi Tibor,Becsey János, Papp Gábor,Bencsura Zoltán, Csúri Ferenc, Kovács Ervin, Sors Tamás, Vereczkei Zsolt, Baka Dorottya, Engelhardt Katalin, Illés Fanni, Ráczkó Gitta, Zámbó Diána, Pegán Zoltán, Horváth Gábor, Mató Gyula, Szekeres Pál, Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsanna, Pálfi Judit.
(MTI)
Az egyszeri magyar szurkoló azonban – főleg a nem túl szép pekingi olimpia után – már csak arra kíváncsi, hogy mennyi az annyi, azaz hány aranyat nyerhetnek a mieink. Nos, ne legyen para, ha a para szóba kerül, mert van nekünk egy Szabó Nikink, aki a tavalyi évben világbajnok lett judóban, vagy Vincze Gábor, aki már minden létező érmet begyűjtött szintén cselgáncsban. Aztán ott van például Pegán Zoltán, aki két hónappal ezelőtt vitorlázó világbajnok lett Portugáliában. Ha pedig sportemberi nagyságokat nézzük, akkor mindenképpen meg kell említenünk Gurisatti Gyulát, aki búvárúszó bajnok volt, míg egy baleset folytán elveszítette a lábát, és így most sportlövőként fog indulni (ezért is szép a paralimpia). Mind a 33 sportoló a saját sportjánál a ranglistájának az élmezőnyébe tartozik, világ- és kontinensbajnokok Ezek mellett persze megjelennek a tipikus magyar sportágak, hiszen például a vívókat is ugyanazok a szakemberek készítik fel, mint az ép vívókat, ugyanazokkal a módszerekkel.



Ráadásul az egyik csapatsportágban, az ülőröplabdában is majdnem meglett a kvalifikáció, de a nyíregyházi Európa-bajnokságon csak a negyedik helyet szerezte meg a magyar csapat. A csörgőlabdásainknak sem sikerült – szembe kell nézni azzal, hogy elmegy mellettünk a világ a csapatsportágak terén. Ezt a 33 sportolót 39 millió forintból sikerült felkészíteni, úgy, hogy ebben az edzőtábortól kezdve az orvosi ellátásig minden benne volt, ebből csapatsportágat nem lehet úgy megerősíteni, hogy versenyképesek legyünk, legalábbis Gömöri Zsolt szerint.

Kinek kell a parasport?

Paralimpiai sportágak
Asztalitenisz
Boccia
Atlétika
Csörgőlabda
Íjászat
Kerekesszékes tenisz
Kerekesszékes vívás
Kerekesszékes rugby
Kerekesszékes kosárlabda
Úszás
Erőemelés
Kerékpár
Judo
Sportlövészet
Röplabda
Labdarúgás
Vitorlázás
Evezés
Alpesi sí
Lovaglás
Óriási résztvevői létszám ide, televíziós közvetítés oda, nálunk a kutya sem ismeri a rendezvény sportolóit. – Ez fájó pont nekem – mondta Gömöri. – A nemzetközi érdeklődés például meglepően nagy, a nyitó és a záró ünnepségekre már minden jegy elkelt. Ezzel szemben a hazai média jobban el van azzal foglalva, hogy esetleg egy képviselő kutyusa merre kószál, hogy egy közszereplőnek kikiáltott személy gyereke milyen iskolába megy. Nem tudjuk túllépni a saját árnyékunkat, elfordították az emberek a fejüket a parasportoktól, pedig egyre több olyan ember van, aki csinálja – így szólnak egy elfelejtett szövetség elnökének panaszai.

Persze a társadalmi tudatban vannak a fő problémák, például az egyre csak hangoztatott 2020-as budapesti olimpiával kapcsolatban is felmerül néhány érdekes kérdés. Ugyanis mindenki csodálatos és fantasztikus olimpiáról beszél, és mindenki hallgat a budapesti paralimpiáról. Majd’ ötezer fogyatékos sportoló egy ilyen városban? Egész egyszerűen nem tudnánk megrendezni – s nem csak anyagilag, hanem hozzáállásilag sem.



11 érmet simán nyerhetünk

Ráadásként még egy adalék: a magyar paralimpikonok mindegyike munka mellett készült föl a nagy kínai kalandra hátrányos helyzetű létére. De legalább a jutalomban nem tesznek különbséget az ép és a paralimpikonok között: a szeptember 6-i megnyitóval elkezdődő paralimpián győztes magyar sportolók ugyanúgy 20 milliót kapnak jutalomként és a többi helyezésért járó pénzek is hasonlóan alakulnak. Erre mondják, hogy ez a minimum. Hát minimum 11 érmet várunk is a küldöttségtől. Csak hogy több érmesünk legyen, mint a nagy olimpián. Csak hogy végre eloszoljon a köd a parasport levegőjéből. Csak hogy megmutassuk, milyen küzdők a magyarok.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását