2024. április 16. - Csongor

Erkölcstelen pártalapon iskolafejlesztési támogatást adni

Pokorni Zoltán szerint szégyenletes és erkölcstelen pártalapon osztani az iskolafejlesztési támogatásokat. A fideszes szakpolitikus a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent írásra reagált egy budapesti sajtótájékoztatón.
2008. augusztus 29. péntek 11:52 - Hírextra
A napilap azt írta, hogy a 75 milliárd forintos iskolafejlesztési program kiemelkedő összegű támogatásait szinte kizárólag olyan települések nyerték el, amelyeknek szocialista országgyűlési képviselőjük van.

A cikk megállapítja, hogy az egymilliárd forint feletti támogatásban részesülő hat település közül mindössze egy tartozik fideszes országgyűlési képviselő választókerületébe. Mint írták, a 900 millió forint feletti támogatást elnyerő 14 településből 9 szocialista kötődésű. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy összesen 253 iskolafenntartó nyert el iskola-felújítási támogatást, és ilyen számú település "politikai viszonyainak áttekintése szinte lehetetlen".

Politikai elfogultság jeleként értékeli a lap azt is, hogy a nyertesek között csupán öt egyházi fenntartású intézmény van, és azok is csak alacsony összeggel.

Pokorni Zoltán újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, ha ez így van, "az elég szégyenletes dolog". Hozzátette: aki pártpolitikai alapon ítél ilyen, a gyermekeket érintő kérdésekben, erkölcstelenül jár el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását