2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Dávid Ibolya nem pitiáner

Dávid Ibolya mégsem utazik. Az MDF elnök asszonya úgy döntött itthon nagyobb szükség van rá, mint a Republikánus Párt legnagyobb gyűlésén. Felmerülhet a gyanú, hogy a politikus pártjának szeptember 27-én megtartandó tisztújítása miatt aggódik. A hivatalos
2008. augusztus 29. péntek 12:09 - Hírextra
Dávid Ibolya nem megy Amerikába. Hivatalosan azért, mert a szeptemberre tervezett látogatás előtt, augusztus 30-án ülésezik a párt országos választmánya, valamint az őszi parlamenti ülésszakra is alaposan fel kell készülni. Ekkor szavaznak arról is ki lehet elnökjelölt.

Hát igen. Egy magára valamit is adó pártvezér nem rohangál holmi Republikánus Konvencióra a tengerentúlra, végülis ez csak az amerikai elnökválasztás egyik jelöltjének a bulija. Oda meg minek kinézni? Lehet, hogy ő lesz az Egyesült Államok negyvenegyedik elnöke, és mint ilyen a világ egyik legfontosabb embere. Olyan, akivel a magyar politikusoknak egyáltalán nem árt jó kapcsolatokat ápolni.

De minek is időzzön az ember az Új világban, ilyen jelentéktelen dolgok miatt. Itthon jön a Parlament következő ülésszaka, amire bizony gyakorolni kell. Fel kell készülni a szavazógomb nyomására – MDF-éknél hol ide, hol oda – a rendkívül fontos törvények átnyálazására, a sajtótájékoztatók levezénylésére, a párt őszi stratégiájának kiagyalására, és a Gyurcsány/Orbán szidás aktuális lépéseire.

Álmatlan éjszaka?

Az, hogy szeptember 27-én tisztújítás lesz, nyilván nem izgatja az elnök asszonyt. Biztosan nincsenek álmatlan éjszakái amiatt sem, hogy míg eddig kihívó nélkül volt a pártelnöki szék várományosa, most akadt egy komoly ellenfele Almássy Kornél személyében. A fiatal és ambiciózus politikus bejelentése, miszerint szívesen mérettetné meg magát az elnöki pozícióért való harcban, nem hiszem hogy befolyásolta Dávid Ibolya döntését. Semmiképp.

Inkább az zavarhatta meg, hogy Almássyn kívül hirtelen felbukkant két másik kihívó is, nagyjából a semmi közepéből. Olajos Péter EP képviselő és Viniczai Tibor megyei elnök varázsütésre, cilinderből előhúzott megjelenése kicsit bonyolíthatta a képet, mert ezzel most már négyen ácsingóznak sorban a kis párt vezetéséért.

Biztos vagyok benne, hogy Dávid Ibolyának eszébe sem jutott az, hogy azért mondja le a Nemzetközi Demokrata Unió meghívását, hogy esetleg itthon megerősítse helyét a tisztújítás előtt. Nem tudom elképzelni, hogy a hatalmi harc ilyen fontos volna. Hogy esetleg azért marad itthon – még elképzelni is felelőtlenség – hogy megpróbálja összerántani a pártot maga mögött. Hogy esetleg az MDF belső feszültségeit szeretné megszüntetni és továbbra is ő szeretné irányítása alatt tudni a tulipános pártot.

Csak mese

Én nem hiszem, hogy Dávid Ibolya ilyen pitiáner lenne. Mindig is nagyvonalú, és erőskezű asszony volt, akit elsősorban Magyarország boldogulása foglalkoztat, illetve pártjának érdekeit tartja leginkább szem előtt. Hogy pont ő lenne az, aki előrébb helyezi ezeknél saját ambícióit? Ugyan… ez csak mese.

Hogy lemondta az utat, azt jelentené, hogy nem bízik saját képességeiben. Hogy nem meri itt hagyni pártját néhány napra sem, nehogy míg kint van, valami végérvényesen ellene forduljon. Ez pedig nonszensz. Ez azt jelentené, hogy az MDF nem is olyan egységes, hogy bizony vannak komoly hatalmi harcok, hogy muszáj rajta tartani a szemét a párttársakon. Sőt, azt is jelentheti, hogy esélyt érez arra, nem ő lesz az MDF elnöke októbertől. Ez pedig döbbenet volna. De tényleg, mivé lennénk nélküle?
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2008. augusztus 31. 18:46
Rád jött a szóf*sás? :-P
solarplexus
2008. augusztus 31. 17:30
Mi a peniszt keres/ne david Ibolya az USA-ban erdemben?
De a tobbi is mit keres/ne ott?
Adofizetok penzen utazgathatna.
thurvj97
2008. augusztus 31. 16:29
De bizony, még annál is pitiánerebb!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását