2024. május 10. - Ármin, Pálma

Lendvai Ildikó a kormány adócsökkentési programjáról

Az adócsökkentési program célja, hogy olyan koncepciót tárjon az ország elé, mely arra vonatkozik, hogyan lehetne munkahelyeket teremteni - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
2008. augusztus 28. csütörtök 08:44 - Hírextra
A hároméves program első lépésére lát a kormány fedezetet a 2009-es költségvetésben - fogalmazott a politikus. Hozzátette: a program további része csak úgy léphet életbe, ha a források tényleg befolynak a feketegazdaságból.

Mint hangsúlyozta, örül annak, hogy a gazdasági szereplők, a munkaadói, munkavállalói szervezetek, és az SZDSZ is vitaanyagnak tartja az adócsökkentési programot.

A frakcióvezető elmondta: az adócsökkentési program első évében, 2009. április elsejétől a járulékcsökkentés valósulna meg, melyhez 240 milliárd forintra, éves kihatásában 300 milliárd forintra van szükség. Ezen összeg egy részét "kikoplaltuk" már, azaz a kormány nem engedi az egyes tárcáknál tartalékolt pénzt, összesen körülbelül 70-80 milliárd forintot, elkölteni - magyarázta.

A fedezet második része az adó átcsoportosításból jönne be, a harmadik része pedig a nemzeti jövedelem évről évre történő növekedéséből - mondta a kormánypárti politikus.

Lendvai Ildikó közölte: nem igaz az, hogy a kormány nem nyúl hozzá a szociális kiadásokhoz. Hozzátette: a segély helyett munka modellje azt jelenti, hogy "segélyt csak az kap, aki bizonyos életkoron felül van, illetve ilyen vagy olyan egészségi állapotban van". Az összes többi jelenlegi segélyezettnek az állam és az önkormányzatok közmunkát kínálnak fel - tette hozzá. Amit erre az időre kapnak ezek az emberek, az nem segély, hanem munkabér - fogalmazott.

A kormányfő a szerdai Népszabadságban közétett írásában fokozatos, összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentési programra tett javaslatot. Ez alapján már jövőre megemelnék a személyi jövedelemadó alsó sávhatárát, csökkenne a munkáltatói járulék, eltörölnék a vállalati különadót, viszont 16-ról 18 százalékra emelkedne a társasági adó.

Az adócsökkentési program 300 milliárd forintos első ütemében a kormányfő ajánlata szerint már 2009-ben, egy lépésben eltörölnék a 4 százalékos vállalati különadót, a társasági adót pedig 18 százalékban határoznák meg, a jelenlegi 16 százalék helyett. A személyi jövedelemadót úgy csökkentenék, hogy a jelenlegi 1,7 millió forint helyett 2 millió forint éves jövedelemig kellene 18 százalékos adót fizetni, a 36 százalékos kulcs csak az a fölötti részre lenne érvényes.

A szocialista pártelnök, miniszterelnök cikkében úgy fogalmaz: "kötelező feltenni a kérdést, mi a garancia arra, hogy a kifehéredésből várt pénz befolyik a költségvetésbe", ha ugyanis a gazdasági szereplők az adócsökkentés dacára sem hajlandóak változtatni magatartásukon, és fennmarad a szürke-fekete gazdaság jelenlegi szintje, akkor ismét növekedésnek indul a hiány.

Ennek a kockázatnak a csökkentése érdekében létrehozná az úgynevezett adócsökkentési alapot, ami egyfajta biztonsági vésztartalék lenne, és amibe 300 milliárd forint kerülne 2009-ben. Ez azt szolgálná, hogy ha a vállalkozók a kisebb adót sem fizetik be rendesen, akkor a kormány ebből pótolja a hiányzó bevételeket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását