2024. április 19. - Emma

Tízéves a Trafó

A 10. születésnapját ünneplő Trafó Kortárs Művészetek Háza péntektől egy héten át a Gödörtől a Ferenc körúti aluljárón át a Nyugati térig Budapest számos helyszínén meglepetéssel várja a közönséget, szeptember 5-én pedig saját épületében és környékén rend
2008. augusztus 26. kedd 17:36 - Hírextra
"A Trafó valójában lakmuszpapír, jelzi, hogy hová jutottak el a magyarok a kortárs kultúra befogadásában" - mondta Szabó György igazgató az intézmény születésnapi rendezvényeit beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a Trafót sokkal inkább műhelynek, mint bemutatóhelynek képzelte el, a hazai struktúra azonban kettős szerepet juttatott az intézménynek. Ő ma is elsődleges célnak tartja, hogy a nevének megfelelően a ház "transzformálja", alakítsa át a kulturális szokásokat és igényeket.

Felidézte, hogy 1991-ben egy marseille-i anarchista művészcsoport fedezte föl a volt áramátalakítót, mint kulturális teret. Szerencsére megmaradt egy, a Kőbányai Filmklub által készített dokumentumfilm, amelyen a franciák "Mennyekbe vágtázó prolibusza" látható. Később a főváros megszerezte az ingatlant, és így jött létre a kortárs művészeti központ.

"A Trafó valamikor egy lepukkant ház volt. Ma ott tartunk, hogy a Royal Shakespeare Company levélben köszönte meg az általuk korábban még nem látott professzionális munkát. Peter Brookék két éve tárgyalnak velünk, hogy felléphessenek nálunk. Itt dolgozott Pina Bausch azon a darabon, amiből később Pedro Almodóvar filmjének egyik híres jelenete megszületett" - emelte ki Szabó György.

A Trafóban jelenleg felújítás folyik, szeptember 5-re azonban elkészül a festés, és remélik, hogy a környező utcákat is rendbe teszik az építők. Addig is azonban, augusztus utolsó napjaiban és szeptember elején különböző belvárosi helyszíneken - a Ferenciek terén, a Nyugati téren, a Ferenc körúti metróaluljáróban, a Ráday utcában, a Ferenc téren, a Corvintetőn és a Gödörben - olyan akciókra és performanszokra kerül sor, amelyek megmozgatják a teret, átértelmezik az ismert helyszíneket.

Így többek között belefuthat a járókelő a Tünet Együttes, a Café de la Danse, a Budapest Tánciskola, a Co.ffein projects, az Agostones és az Élőkép Társulat előadásaiba. A Trafó régi partnerei ezek, és ajándékba adják műsoraikat az intézménynek és a közönségnek - jegyezte meg Szabó György.

A szeptember 5-i születésnapi bulin az épületben és körülötte egyaránt dús és ingyenes program várja a Trafó közönségét, koncertet ad például a BudBudas és a The Qualitons, és fellép a Budapest Tánciskola, valamint a Tűzmadarak csoport tűzzsonglőrjei is.

Barda Bea művészeti vezető felhívta a figyelmet néhány szeptemberi és októberi programra is: fellép a Trafóban a brit Tiger Lillies "teátrális és ördögien angyali" estjével, Nagy József új koreográfiát mutat be, a Budapesti Őszi Fesztivál keretében pedig itt lép fel az Adrian Belew Power Trio.

Az őszi fesztivál jó partnere a Trafónak, szeretnének hasonló kapcsolatba kerülni a tavaszi fesztivállal is - jegyezte meg Barda Bea, hozzátéve, hogy a már bevezetett bérlet mellett az idei évadra új, az erős táncszínházi vonulathoz kötődő sorozatot is meghirdetnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását