2024. május 6. - Ivett, Frida

Magyar szerzők évadja

Magyar szerzők évadját hirdette meg a 2008/2009-es évadra a Békés Megyei Jókai Színház. A teátrum keddi évadnyitó társulati ülésén Fekete Péter igazgató elmondta: a nagyszínpadi bemutatók mindegyikén magyar szerzők darabjait viszi színre a társulat.
2008. augusztus 26. kedd 20:43 - Hírextra
Hamvai Kornél Lüzisztraté című zenés komédiájával kezdődik októberben az évad, a darab rendezője Pinczés István. November 14-én Czakó Gábor-Selmeczi György Disznójáték című zenés színművét láthatják az érdeklődők. A művet a színház igazgatója, Fekete Péter rendezi, és az a békéscsabai kolbászfesztiválhoz kapcsolódóan kerül színre.

Az idei utolsó bemutató a színház egyik legnagyobb szabású vállalkozása lesz, hiszen Farkas Ferenc Csínom Palkó című történelmi játékát viszik színre. A darabban közreműködik a Békés Megyei Szimfónikus Zenekar és a Balassi Néptánc Együttes is. A Csínom Palkót Greifenstein János állítja színpadra.

A Jókai Színház az évad további részében bemutatja Móra Ferenc-Zalán Tibor A rab ember fiai című drámáját, illetve koprodukcióban Szörényi Levente-Bródy János István a király című musicaljét is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását